2019-10-31 09:28:23• hírek • Szatmár.ro

VSK: vezetőedző nélkül maradt a kosárcsapat, balszerencse a kupa-sorsoláson

Nem mondhatnánk, hogy gondoktól mentes a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának az élete. A napokban ugyanis távozott az együttestől Goran Boskovic vezetőedző.

A szerződésbontást ő kezdeményezte, ugyanis a montenegrói mester nem találta a közös hangot a játékosokkal – nem egyeztek az elképzeléseik. Meg nem erősített információk szerint elképzelhető, hogy visszatér a csapathoz Maikel Lopez, aki az elmúlt idényben remekül vezette a szatmári gárdát, ám az idény végén elszerződött a csapattól. Az biztos, hogy valószínűleg a szurkolók és a csapat tagjai is örülnének visszatérésének.
 

Az együttes a hétvégén Marosvásárhelyen játszik, az edzői feladatokat pedig az eddigi másodedző, Volha Jaroshka-Tamargeanu látja majd el. A csapatból többen is hiányoznak majd, Denson sérült, Gladkova pedig hazautazott, mert az orosz válogatottban fog pályára lépni.
 

A Román Kupában nemrég sorsolták össze a negyeddöntő párosításait, a VSK ellenfele pedig a Sepsi SIC lesz – azaz most a negyeddöntőben találkozik a bajnokság két legerősebb alakulata és a tavalyi kupadöntő két résztvevője.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: