2007-05-13 19:23:10• hírek • Szatmar.ro

Massa nyerte a Spanyol Nagydíjat

 Lewis Hamilton a második helyen futott be, és összetettben átvette a vezetést.

A Spanyol Nagydíjat végig vezetve Felipe Massa nyerte, a második helyen Lewis Hamilton futott be, ezzel az újonc pilóta átvette a vezetést az összetett élén.

A rajtot meg kellett ismételni, mert Jarno Trulli lefulladt. A startot követően Massa remekül jött el, és a mellőle rajtoló Fernando Alonsóval már az első kanyarban összecsapott. A spanyol és a brazil határozott harcából Massa jött ki győztesen, élen maradt, míg a kétszeres világbajnok kicsúszott, és csak a negyedik helyre jött vissza. Massa stabilan tartotta magát az élen körönként fél másodpercet vert riválisaira.

A brazil első kiállásánál némi üzemanyag loccsant a Ferrarira, ami be is lobbant, ám szerencsére gyorsan elégett. Csapattársának viszont nem volt mázlija, a nyolcadik körben Kimi Räikkönen lelassult, majd a boxba is alig tudott kigurulni, a finnek ezzel véget ért az idény első európai futama.

Massa folyamatosan tudta növelni előnyét a mezőny előtt, mögötte a sorrend sokáig Hamilton, Alonso, Kubica, Coulthard, Rosberg, Kovalainen, Fisichella volt. Az eddigi három futamon nagyon megbízhatóan versenyző Nick Heidfeld vesztét egy kerékcsere okozta, csapata nem tette fel a jobb első kerékanyát, Heidfeld egy kört tett meg lötyögő kerékkel - írja a samsungsport.

Massát fölényes előnnyel intette le a kockászászló, a mögötte második helyen célba érő Lewis Hamilton pedig negyedik futamán negyedszer állhat fel a dobogóra, ráadásul a második hellyel Hamilton már egyedül vezeti a pilóták világbajnoki rangsorát.
 
Spanyol Nagydíj, végeredmény:
 
1. F. Massa  brazil, Ferrari  1:31:36.230 ó
2. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes + 6.670 mp
3. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes + 17.456
4. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber + 31.615
5. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault + 58.331
6. N. Rosberg német, Williams-Toyota + 59.538
7. H. Kovalainen finn, Renault + 62.128
8. T. Szato japán, Super Aguri-Honda + 1 kör
9. G. Fisichella olasz, Renault + 1 kör
10. R. Barrichello brazil, Honda + 1 kör
11. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda + 1 kör
12. J. Button brit, Honda + 1 kör
13. A. Sutil német, Spyker F1-Ferrari + 2 kör
14. C. Albers holland, Spyker F1-Ferrari + 2 kör
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: