2013-12-24 10:07:28• hírek • MTI

Második rendszerváltozásra van szükség Tőkés szerint

A 24 évvel ezelőtti romániai forradalom szikráját kipattantó egykori temesvári lelkész az évforduló kapcsán hétfőn kiadott nyilatkozatában kijelentette, a december 15-i temesvári zarándoklat után politikai értelemben is vissza kell nyúlni Temesvárhoz.

"Az ott elkezdődött rendszerváltozást kell folytatnunk, vagy - a 2010. évi magyarországi mintát követve - egy második rendszerváltozásra van szükségünk" - fogalmazott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

Tőkés László szerint mind országos szinten, mind kisebbségi magyar viszonylatban, mind egyházpolitikai téren ki kell teljesíteni a rendszerváltozást "az emberi és a nemzeti méltóság, az emberi és a közösségi jogok, a vallási és egyházi szabadság, a demokrácia és a jogállamiság európai követelményeinek megfelelően".

Amint a volt püspök nyomatékosította, magyar vonatkozásban az autonómia kivívása jelentheti a tényleges rendszerváltozást, egyházi téren pedig a hatalomtól való függetlenség elérése lehet a cél.

Tőkés László az évfordulós nyilatkozatában  több példával támasztotta alá azt a meggyőződését, hogy nem történt valódi rendszerváltozás Romániában.

"Akkor és most is a külföldről pénzelt hazaárulás, valamint a hortizmus rágalmával kellett szembenéznem. Akkor is a magyarságot és a románságot próbálták egymás ellen kijátszani - és azóta is a magyar kártya bizonyul Romániában a leghatékonyabb politikai fegyvernek" - állapította meg Tőkés László.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: