2011-10-02 16:39:51• hírek • Szatmar.ro

„Máskor rosszabb játékkal nyertünk”

Az élvonalbeli Kolozsvári CFR második számú csapata ellen pénteken elszenvedte idénybeli második vereségét az Olimpia labdarúgócsapata a harmadik osztály hetedik fordulójában.

Ezzel együtt Csík Tibor elégedetten nyilatkozott tanítványai pénteki teljesítményéről, mondván, néha ennél kevesebb is elég volt a győzelemhez. A vereség okát pedig csapata rutintalanságában látja: „Volt, hogy gyengébb teljesítménnyel is nyertünk, most jól játszott az együttes, és mégis kikaptunk. A csapatunkon még mindig látszik a rutinhiány, de minden egyes meccsel a fiúk több tapasztalatot szereznek. Ilyen volt a kolozsvári találkozó is, hiszen egy jó ellenféllel szemben is több helyzetet tudtunk kialakítani, de éppen a tapasztalat hiánya miatt is, ezek kimaradtak", mondta a mester.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a CFR II-ben több olyan játékos is szerepelt, aki megfordult már a nagycsapat keretében is: a kaput a kétszeres portugál felnőtt válogatott Daniel Fernandes védte, a középpályán ott volt a többszörös angolai válogatott Dominique Kivuvu, az első gólt pedig az a Bakary Saré szerezte, aki korábban szerepelt már a belga rekordbajnok Anderlechtben is.

És az Olimpiára nehéz ellenfél vár majd a következő fordulóban is, hisz szombaton a Nyárádtő érkezik Szatmárnémetibe. Az a Nyárádtő, amely az előző forduló előtt még vezette a csoportot, ám hatalmas meglepetésre odahaza 5-2-es vereséget szenvedett az addig még nyeretlen Jád ellen. Nem tudott nyerni Szászrégen sem, amely 0-0-ás döntetlent ért el Aranyosgyéres ellen.

„Most már készülünk a Nyárádtő elleni rangadóra, az ellenfél eléggé kiismerhetetlen, de a csoport többi együttesei ellen sem lehet soha biztosra menni, az eddigi eredmények is ezt támasztják alá" mondta Csík.

Aki nem bocsátkozott latolgatásokba, ám az tény: kedvező eredmények esetén az Olimpia a nyolcadik fordulóban akár az élre is állhat. Ehhez elsősorban le kell győznie a 15 pontos Nyárádtőt és a 16 egységgel álló Szászrégennek sem lenne szabad győznie Marosvásárhelyen. Jelenleg mellesleg további három csapat áll 13 ponttal, az Oimpia mellett a Kolozsvári Universitatea II, az Aranyosgyéres és a Brassói Corona.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: