2014-04-23 16:30:51• hírek • MTI

Más országban szeretne élni a szlovák fiatalok nagy része

Más országban szeretne élni a szlovákiai fiatalok több mint 70 százaléka, vagyis az ország összlakosságának több mint negyede - derült ki a szlovák kormány ifjúsági stratégiáját felvázoló dokumentumból, amelyet szerdai ülésén hagyott jóvá a pozsonyi kabinet.

A szlovák oktatásügyi tárca által készített dokumentum, amely a 2014 és 2020 közötti időszakban megvalósítandó ifjúsági stratégiát tartalmazza, megállapítja: a fiatalok - a 30 évnél nem idősebbek - az ország összlakosságának 37 százalékát adják, s ennek a csoportnak több mint 70 százaléka inkább más országban szeretne élni.

A kormánydokumentum készítői rámutatnak: a helyzet több tényezővel áll összefüggésben, egyebek mellett azzal, hogy Szlovákiában a fiatalok 34 százaléka munkanélküli, ami az egyik legmagasabb arány az Európai Unióban (EU), s az ebbe a korosztályba tartozók több mint fele hosszú távon, vagyis egy évnél tovább nem talál munkát. Ezzel összefüggésben hozzáteszik: növekvő tendenciát mutat a fiatalok munkakeresés céljából történő elvándorlása az EU országaiba, aktuális adatok szerint a vizsgált korosztály képviselőinek több mint negyede dolgozott már külföldön.

Eközben az otthon maradó fiatalok viszonylag későn válnak anyagilag függetlenné szüleiktől, a nők átlagosan 30 éves korukban, a férfiak pedig 30 és 35 éves koruk között önállósodnak.

Az ifjúsági stratégia a fennálló helyzet orvoslására három célkitűzést fogalmaz meg. Elsődlegesen a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek bővítését, az adott korosztály képviselőinek a döntéshozatalba és a társadalmi életbe való nagyobb bevonását, illetve a társadalom a fiatalok iránti szolidaritásának támogatását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: