2013-08-08 08:28:59• hírek • MTI

A leromlott vasúti pálya miatt lassúak a vonatok

Romániában a vasúti pálya gyatra állapota miatt a személyvonatok átlagsebessége óránként 43 kilométerre, a tehervonatoké átlagosan 21 kilométerre csökkent - jelentette ki Nicolae Micu, a vasúti infrastruktúrát fenntartó CFR SA vezérigazgatója egy szerdai bukaresti sajtótájékoztatón.

A Mediafax hírügynökség híre szerint elmondta, ez az átlagsebesség mintegy 20 kilométerrel kevesebb a "sok évvel ezelőtti" átlagnál. Nicolae Micu szerint a több mint tízezer kilométer romániai vasúti pályából mintegy 8000 kilométeren lenne esedékes a teljes felújítás. A CFR SA azonban ebben az évben csak 78 millió lejt kapott a költségvetésből pályafelújításra, ebből pedig csak 22 kilométernyi pálya teljes felújítása végezhető el.

"Rendkívül nehéz helyzetben vagyunk, (...) és a lemaradásunk évről évre nő" - jelentette ki, aki szerint a romániai vasúti pályák felújításához 10 milliárd euróra lenne szükség. "Nyilvánvaló, hogy az állami költségvetésből nem lehet ezt az összeget biztosítani" - tette hozzá.

A vezérigazgató elmondta, ha a társaságnak sikerülne behajtani a kereskedelmi partnerei tartozásait, és kifizetné saját tartozásait, mintegy 100 millió dollár forgótőkéje maradna, amely lehetővé tenné a nagyobb léptékű pályafelújítási munkálatok elindítását.

A több mint tízezer kilométeres romániai vasúti pályából 2900 kilométer dupla vágányú.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: