2018-05-04 13:08:48• hírek • MTI

Marx a legnagyobb modern kori gondolkodó

Karl Marxot a legnagyobb modern kori gondolkodónak nevezte Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken a pekingi kongresszusi központ Nagy Népi Csarnokában tartott beszédében, a Karl Marx német filozófus, közgazdász születésének kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat egyik rendezvényén.

„Előnyöket kell szereznünk, magunkhoz kell ragadni a kezdeményezést, és meg kell nyernünk a jövőt. Folyamatosan fejlesztenünk kell azt a képességünket, hogy a marxizmus gondolatainak segítségével elemezzük és oldjuk meg a problémákat” – hangoztatta az államfő. Hszi szerint Marx az emberiség történelmének legnagyobb gondolkodója, és azért emlékeznek meg róla Kínában, hogy kinyilvánítsák a marxizmus tudományos igazságába vetett szilárd hitet.


Az AP amerikai hírügynökség jelentésében rámutatott arra, hogy Hszi egyrészt az ideológiai hatalom megerősítésének eszközeként használja Marxot, másrészt így kívánja tompítani a Kínai Kommunista Párton (KKP) belül azokat a kritikus hangokat, amelyek az elnöki tisztség betöltésének idejére vonatkozó korlátozás feloldása miatt érték.


Kínában majd egy hétig tart a Marx emlékének szentelt egyhetes rendezvénysorozat. A médiában beszélgetős propagandaműsorokban bizonygatják Marx elméletének helytállóságát, rajzfilmeket mutatnak be ifjúkoráról, bizonyítandó, hogy elméletei milyen jelentőséggel bírnak a mai Kína és a következő generáció számára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: