2010-11-12 19:22:45• hírek • Szatmár.ro

Márton-napi vigasság

Idén is megrendezték a Református Gimnázium hetedikesei a Márton-napi vigasságot.

A hagyományápolás jegyében szerveztek Márton-napi megemlékezést a Református Gimnázium hetedik osztályos diákjai pénteken délután. A megemlékezés tulajdonképpen közös családi program keretében zajlott, vagyis játékokkal, beszélgetéssel, közös mulatozással emlékeztek Szent Márton püspök életére, jó cselekedeteire.

Márton Savariában - a mai Szombathelyen - született, a római légiók katonatisztje, majd a franciaországi Tours város püspöke, a katolikus egyház szentje és a Magyar Királyság társvédőszentje, nevéhez több szokás fűződik Európa népei körében.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium hetedik osztályának családias hangulatú rendezvényen elsőként Jékel Zsuzsanna némettanárnő ismertette a Márton-naphoz fűződő hagyományokat, majd a hetedikesek csoportokban különböző szellemi és ügyességi próbákon vettek részt, melyben mindegyik csoport segítségére volt egy szülő és a gimnázium egy tanára is.

 

A vidám hangulatú Márton-napi vigasságon a szülők, testvérek és tanárok jókat derültek a tréfás feladatokon, majd a diákok számára zenés mulatság következett.

A rendezvény záró momentumaként a diákok saját készítésű lampionjaikkal vonultak fel az iskolában, német nyelvű Márton-napi dalokat énekelve.



 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: