2009-11-10 16:43:06• hírek • Szatmár.ro

Márton-napi felvonulás

A Kálvária templom német és román közössége, a Johann Ettinger német nyelvű elméleti líceum és a Gemeinsam német ifjúsági szervezet idén is megrendezi a Márton napi felvonulást.

A november 11-i, szerdai felvonuláson közel hatszázötven gyerek vesz majd részt szüleikkel és tanítóikkal együtt. Szatmárnémetiből a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont német és magyar nyelven tanuló óvodásai, a Johann Ettinger német nyelvű elméleti líceum 1-4. osztályos tanulói, az Octavian Goga Általános Iskola és a 10-es Általános Iskola egy-egy osztálya is részt vesz, de érkeznek még Béltekről és Szokondról is csoportok.

A gyülekező 16.45 órától, a Székesegyház előtt lesz, innen indulnak majd tizenhét órakor saját készítésű lámpásaikkal, lovas felvezetéssel - egy gyermek Szent Mártont jelképezve végiglovagol - és a Fényi-Csomaközi-Csanálosi fúvószenekarral a gyerekek a központi parkot megkerülve a Kálvária templom felé, ahol Ft. Román János Szent Mártonról mesél majd a gyerekeknek és Márton-napi énekeket énekelnek majd. A templomból kijövet szentképet és perecet kapnak résztvevők.

A Márton-napi felvonulás minden évben feleleveníti városunkban a legendát, miszerint Márton, a hadvezér egy galileai hideg tél során minden ruháját elajándékozta a szegényeknek, csupán a rajtalévő ruhadarabokat hagyta meg. Egy alkalommal azonban egy eléje járuló szegénynek még a köpenye felét is oda adta. Másnap álmában Krisztust látta abban a köpenydarabban, amelyet a fázó koldusra terített. Krisztus így szólt a fiatal katonához: „Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe." Ez után keresztelkedett meg majd pap lett, később pedig püspökké választották. Szerénysége miatt nem akarta elvállalni a püspöki tisztséget, a libák közé bújt, ám a szárnyasok gágogásukkal elárulták. Így Márton nem kerülhette el a püspöki széket, a libák viszont árulásukért azóta is lakolnak: ezért eszünk Márton napján libasültet.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: