2010-11-10 21:26:08• hírek • Szatmár.ro

Márton napra készültek

A Hám János magyar és német tannyelvű óvoda gyerekei ezen a héten Szent Márton napjának hagyományaival ismerkedtek.

Szent Márton, akinek ünnepét november 11-én tartják, Savariában - a mai Szombathelyen - született, a római légió katonatisztje, majd a franciaországi Tours város püspöke volt. A katolikus egyház szentje és a Magyar Királyság társvédőszentje. Nevéhez több szokás fűződik Európa népei körében.

Márton-nap alkalmából idén is egész héten a hagyományokkal ismerkedtek a Hám János magyar és német tannyelvű óvodába járó gyerekek, a csütörtök délutáni felvonulásra készülve pedig kedden és szerdán a szülőkkel együtt készítettek lámpásokat.

„Nálunk már hagyomány, hogy részt veszünk a Német Demokrata Fórum által szervezett felvonuláson, amelyre minden alkalommal saját készítésű lámpásokkal megyünk. A kicsik nagyon élvezik az előkészületeket, de nem csak ők, hanem a szülők és testvérek is. A délutáni lámpás-készítésen a gyerekek és az óvónők a családokkal együtt készítik el a lámpásokat, ez az alkalom pedig kitűnő lehetőséget teremt a barátkozásra, szórakozásra is" - tudtuk meg az óvoda igazgatónőjétől Lieb Andreától.

A Hám János óvoda kicsinyeivel közösen, idén már a 9-es számú óvoda is felvonul. Mint megtudtuk, ők is elkészítik saját lámpásaikat, és csütörtökön délután együtt vesznek részt a rendezvényen.


Lámpásokat készítettek a felvonulásra
Lámpásokat készítettek a felvonulásra


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: