2013-01-07 13:41:01• hírek • MTI

Markó a megállapodásról

A romániai magyarság érdekét szolgálta az a megállapodás, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a választások előtt kötött a kormányzó Szociálliberális Szövetséggel (USL) - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke.

A politikus az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) egyik adásában beszélt erről - derül ki az ETV hétfői közleményéből. Markó Béla hozzátette: amennyiben ezt betartotta volna a román fél, az RMDSZ kormányzati pozícióba került volna, és jó helyzetet lehetett volna teremteni az erdélyi magyarság számára.

A politikus rámutatott: az RMDSZ-nek tárgyalnia kell a román kormánykoalícióval, ugyanis meg kell akadályoznia, hogy olyan közigazgatási területi felosztás szülessen, amely megszünteti a magyar többségű megyéket.  
Aláhúzta, nem titkos, hanem bizalmas volt a megállapodás, mert az USL vezetői nem tartották hasznosnak a választási kampányban az RMDSZ-el való megállapodás nyilvánosságra hozatalát. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ 1996-ban is a választások előtt kötött megállapodás alapján lépett kormányra az egykori Demokratikus Konvencióval azzal a különbséggel, hogy az akkori román kormánypártok betartották az egyezséget.

Rámutatott, az USL vezetőivel folytatott megbeszéléseken szóvá is tette, hogy az egyezség felrúgásával olyan előzménytelen helyzetet teremtenek, amelynek nem látni a végét,  hiszen mostantól fogva miért is írjon alá valaki is egy egyezséget, ha az írott szót nem kell betartani - mondta Markó Béla. Mindezek ellenére az RMDSZ a konstruktív ellenzékiséget választja, és a magyar közösséget, valamint általában a romániai társadalmat érintő fontos kérdésekben a továbbiakban is konzultálni kíván a kormányoldallal - tette hozzá.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: