2011-05-17 17:59:48• hírek • MTI

Markó Béla véleménye

A magyar kormány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) viszonyáról beszélt Markó Béla, a szövetség volt elnöke az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Többszemközt című műsorában.

A politikus úgy látja: az RMDSZ-nek az elmúlt időszakban szembe kellett néznie azzal, hogy Magyarország és a magyar kormány részéről barátságtalan üzenetek, "rossz, szubjektív szimpátiák, valamint ellenszenvek alapján" meghozott döntések születnek.

Elmondta: a Magyarországról származó megosztási törekvések dacára a szövetség a februári kongresszus után is jóhiszeműen viszonyult a Fideszhez és a magyar kormányhoz. Az új elnöknek (Kelemen Hunornak) és általában az RMDSZ-nek a kongresszus után az volt a kötelessége, hogy jóhiszemű legyen - tette hozzá Markó.
"Most viszont már tényleg azt kell mondanom: itt az idő, hogy egy-két dologról nagyon nyersen és keményen elmondjuk a véleményünket" - utalt az Iskola Alapítvány körül kialakult helyzetre Markó Béla.

Mint mondta, rossz és szubjektív döntésnek tartja azt, hogy az ösztöndíjak odaítélésének rendszerét próbálják megváltoztatni, mások kezébe adni. Annak idején az RMDSZ rendkívül sokat dolgozott azért, hogy Romániában is lehetővé váljon az oktatási-nevelési támogatások folyósítása, hiszen az akkori Nastase-kormány meg akarta akadályozni, hogy a szülők maguk kapják meg a pénzt - mondta. "Itt mi ezt elértük, politikailag kiküzdöttük, és elértük azt is, hogy elfogadták: Romániában lesz egy szervezet, amely az ösztöndíjakat osztja, és ez az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítvány" - mondta az RMDSZ volt elnöke.

Szerinte sok probléma lesz még abból, hogy "valakik bele akarnak nyúlni az erdélyi magyar politikai életbe, és nevetséges, rossz, veszedelmes megfontolásból át akarnak rendezni, el akarnak rontani valamit".
A szövetség nem hagyhatja szó nélkül ezeket a kiszorítási kísérleteket - szögezte le a politikus. "Lassan oda jutunk, hogy most már mindenki igazgatni, rángatni akar minket. Azt, hogy a románok a történelem folyamán és az elmúlt húsz évben ezt sokszor megpróbálták, ez rendben van, de oda ne jussunk, hogy most már Magyarország irányából is ilyen szándékok érjenek" - mondta Markó Béla.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: