2009-05-28 11:02:52• hírek • Szatmár.ro

Markó Béla és Tőkés László felhívása

Tisztelt honfitársaink!

A történelem sokszor állított választás elé minket, magyarokat. Sokszor kellett döntenünk arról, hogy külön-külön próbálunk-e boldogulni, vagy pedig együtt lépünk fel közös céljaink érdekében. Sokszor kényszerültünk ilyen döntésre forradalmakban, szabadságharcokban, de békeidőben is. Utólag mindig bebizonyosodott, hogy csakis akkor döntöttünk jól, amikor összefogtunk, amikor félre tudtuk tenni a nézetkülönbségeket, és képesek voltunk közös álláspontot kialakítani.

Nekünk, romániai magyaroknak az elmúlt kilencven esztendőben újból és újból szembe kellett néznünk kívülről jövő megosztási kísérletekkel, de a nehéz pillanatokban együtt maradtunk, egységesen cselekedtünk.

Volt vita közöttünk, volt számos nézetkülönbség az utóbbi két évtizedben is azzal kapcsolatosan, hogy mi módon, milyen eszközökkel lehetséges kisebbségi sorsunkon változtatni, és miképpen valósíthatjuk meg céljainkat, de abban mindenképpen egyetértettünk, hogy csakis a magyar nemzeti közösség teljes és tényleges jogegyenlősége, a belső önrendelkezés elvén alapuló kulturális és területi autonómia, Erdély magyarlakta régióink gazdasági felemelkedése szavatolhatja számunkra a tartós jövőt itt a szülőföldünkön. 
Lehetnek viták, de a cél közös, és ezt csak együtt képviselhetjük eredményesen. Ezért fogott össze a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, ezért egyeztünk meg, ezért indítunk közös listát - a Magyar Összefogás listáját - az európai parlamenti választásokon.

 

A romániai magyarság képviselőinek minél nagyobb számban kell ott lenniük Brüsszelben, az Európai Parlamentben, hogy hangjuk erősen és meggyőzően szóljon, hogy szövetségeseket találjanak közösségi jogaink érvényesítéséhez. Azonban minden európai parlamenti mandátum, amely sokévszázados értékteremtő erdélyi jelenlétünk, államalkotó státusunk és számarányunk alapján nekünk jár, a többségi pártok képviselőihez kerül, ha a választások napján élniakarásunkról tanúbizonyságot nem teszünk. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy mindannyian elmegyünk szavazni és a Magyar Összefogás listájára szavazunk.

Ma már egyre több kérdésben döntenek Brüsszelben, akár az államok, nemzetek, etnikai közösségek viszonyáról, akár a mezőgazdaságban dolgozók támogatásáról, akár a különböző régiók, például Erdély infrastrukturális fejlesztéséről legyen szó. Nem engedhetjük meg, hogy ezek a döntések nélkülünk szülessenek, nem engedhetjük meg, hogy ismét a fejünk fölött döntsenek rólunk valahol egy távoli fővárosban úgy, ahogy a huszadik században többször is megtörtént.


Tőkés László és Markó Béla a kampánnyitó ünnepségen
Tőkés László és Markó Béla a kampánnyitó ünnepségen


Egy számbeli kisebbségben élő nemzeti közösség életképességének egyik ismérve az, hogy képes-e a többségnél nagyobb mértékben mozgósítani tagjait a sorsát meghatározó fontos pillanatokban. Európa számára annyinak fogunk látszani, ahányan ott leszünk az urnáknál június 7-én, a Magyar Összefogás napján. Ha sokan leszünk, a dolgaink iránt sokszor közömbös Európa megérti, hogy számolni kell velünk és ügyünk - a Kárpát-medence magyarságának ügye - európai üggyé válhat.

Ezért kell tehát összefognunk, ezért kell a másfélmilliós romániai magyarság egységes akaratát fölmutatnunk a választásokon.

Mi, politikusok összefogtunk. Most minden magyarnak össze kell fognia, szavazatával kell bizonyítania, hogy értelme van közös munkánknak.

Mondjunk nemet a széthúzásra és a közönyre, mondjunk igent a magyar összefogásra.  
Közösen arra kérünk minden magyar szavazópolgárt, hogy június 7-én válasszák az RMDSZ jele alatt induló Magyar Összefogás listáját, szavazzanak a tulipánra!

Köszönjük.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: