2009-02-03 21:31:42• hírek • Csenteri Judit

Markó Béla elutasítja az államelnök kijelentéseit

Az RMDSZ, Markó Béla szövetségi elnök nyilatkozata értelmében nem ért egyet Traian Basescu államelnök Budapesten tett azon kijelentésével, miszerint Románia a valóságban is nemzetállam lenne.

A szövetségi elnök szerint sem a politikában, sem pedig Romániában nem létezik olyan, hogy „soha”. „Ha én ezt elhittem volna, akkor már kilencvenben, kilencvenegyben abbahagytam volna a politikát. Hányszor hallottuk román politikusok részéről azt, hogy soha? Amikor a magyar feliratokról, a magyar nyelv közigazgatásban való használatáról, magyar középiskolákról, magyar nyelvű egyetemi oktatásról, amikor az aradi Szabadságszobor visszaállításáról volt szó, hányszor mondták azt, hogy soha nem fogják elfogadni, és néhány év múlva bebizonyosodott, hogy a soha Romániában, a román politikában esetleg néhány évet jelent” – olvashatjuk Markó Béla nyilatkozatát a szövetség portálján. 

Az elnök továbbá azt is kihangsúlyozta, hogy Románia a valóságban már rég nem egy nemzetállam, hiszen, ahol másfél millió magyar, s mellettük más kisebbségek is élnek, nem lehet nemzetállam. Az utóbbi időben egyre többször szóba került az is, hogy módosítani szeretnék az ország Alkotmányát. Ilyen körülmények között, Markó Béla szerint nem tekinthető teljesen normálisnak az, hogy amint kisebbségi kérdések kerülnek szóba, csakis az eddigi Alkotmányra alapoznak.

Markó Béla nyilatkozik

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: