2006-07-12 01:10:04• hírek • Szatmar.ro

Markó Béla Tusnádfürdőn

markoeuVersenyképes és egységes RMDSZ-re van szükség.
markoeuVersenyképes, nyitott, fiatal és továbbra is egységes RMDSZ-re van szükség Románia Európai Uniós csatlakozását követően – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök vasárnap Tusnádfürdőn, „A Fiatalság és az Európai Unió” címmel tartott diákszemináriumon. A nagyszámú érdeklődőt vonzó, oldott hangulatú beszélgetésen a miniszterelnök-helyettes politikai és magánéleti kérdésekre egyaránt válaszolt.

Az RMDSZ tizenhat éves pályáját értékelve döntő jelentőségűnek nevezte azt, hogy az 1996. előtti, kilátástalannak tűnő politikai „állóháború” után az RMDSZ, kormányra lépve olyan politikai eszközök birtokába jutott, melyekkel számos nyelvhasználati jogot tudott megszerezni a közösség számára. Úgy értékelte, most egy újabb, hasonlóan nagy lépésre van szükség a kisebbségi jogok terén, ezúttal az egyéni jogokon túllépve a közösségi jogok, az autonómia tekintetében kell döntő előrehaladást elérni, bár ez meglátásában továbbra is nehézségekbe ütközik. Kérdésre válaszolva Markó Béla az RMDSZ egyik legalapvetőbb, legnagyobb felismerésének nevezte azt, hogy a Szövetség vezetői az elmúlt 16 évben egy pillanatig sem engedtek a megosztó törekvéseknek, és nem fogadták el a szövetségből való kiválás, leszakadás lehetőségét. - Az RMDSZ-ben továbbra is van tartalék és erő ahhoz, hogy megelőzzük a megosztást – mutatott rá. A magyar-magyar kapcsolatokról szólva leszögezte, az RMDSZ a jövőben is az egyenlő közelség elve alapján politizál, bár ez bevallása szerint gyakran rosszallást vált ki a hatalmon, de ellenzékben lévő politikai erőkből is.

– A magyarországi pártok nem igazán értik, hogyan működik az RMDSZ, nem értik, hogy a szövetség nem csatlakozik egyik vagy másik párthoz, és ez gondot jelent nekünk - jelentette ki az elnök, aki úgy látja, a jelenlegi kormányzat változtatni kíván az eddigi viszonyon, mivel már látják, hogyan oszlott meg a magyarság a december 5-i népszavazás után. E tekintetben az elnök szerint egyébként minden magyarországi párt hibás, ugyanis nem tudtak egyezségre jutni, és mindegyikük hagyta, hogy egy ilyen jellegű kérdést népszavazásra bocsássanak, annak ellenére, hogy mindenki tudta: ez nem egy járható út – mutatott rá. Az elnök szerint a változtatás azért is szükséges, mert ma már nem elegendő a megmaradás, a hagyományőrzés elvét érvényesíteni, mára ugyanis a közösségek versenyképessége került természetszerűen előtérbe.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: