2018-02-26 06:52:01• hírek • Blikk.hu

Máris támadják A Dal győztesét!

A metálbanda nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatóját, A Dalt, így az együttes utazhat a kontinentális viadal lisszaboni fináléjára.

A fiatal csapat sikere megbolygatta az internet népét: amellett, hogy természetesen sokan üdvözlik a győzelmüket – sőt a Tankcsapda együttes Facebook-oldalán gratulált a fiataloknak –, sok kommentelő nem igazán érti, a zsűri által kevés pontot kapott Viszlát, nyár című dal hogyan végezhetett az élen.
 

„Jó ez otthon a garázsban, de az Eurovízióra??? Sajnos nagyon melléfogott, aki erre szavazott. Totális leegés lesz” – véleményezte a nótát az egyik hozzászóló.

„Én imádom a rockzenét, de ez botrányosan gyenge” – háborgott másikuk.
 

A zenei stílus és előadásmód mellett sokan azt is nehezményezték, a zsűri is tehet a helyzetről, hiszen a nyolc döntős közül ugyanis ők választották ki azt a négy elődadót, akik közül dönthettek a nézők.
 

Szerettük volna az AWS zenekart is megkérdezni a kialakult helyzetről, de nem kívántak nyilatkozni. A Facebookon viszont már üzentek a rajongóknak, igaz, csaknem egy napot kellett várni, hogy megszólaljanak.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: