2018-04-11 21:56:02• hírek • Blikk.hu

Máris megvan, ki váltja Hajdú Pétert az ATV-nél

Az Esti Frizbi műsorvezetőjéről a Bors írta meg szerdán, hogy távozik a csatornától, majd Hajdú a saját Facebook-oldalán is megerősítette ezt. 

A döntés hátterében az áll, hogy a vezérigazgató, Németh S. Szilárd nem hosszabbítja meg Hajdú nemsokára lejáró szerződését, ám ez nem jelenti azt, hogy vasár­nap este nagyágyú nélkül maradna a csatorna. A Blikk in­formációi szerint ugyanis Jakupcsek Gabriella műsora – amelynek részleteiről már javában tárgyalnak – valószínűleg épp abban a műsorsávba­n kerül majd képernyőre, amelyből az Esti Frizbi kiesik. Nem is lenne meglepő választás, hiszen Jakupcsek hatalmas népszerűségnek örvend, s már többször bizonyította, hogy a beszélgetős műsorokban verhetetlen. Persze, ez még a távolabbi jövő, hiszen az ATV közleménye szerint a tavaszi szezon végéig biztosan az Esti Frizbi lesz műsoron, Jakupcsekkel pedig őszi kezdésről egyeztetnek.
 

Németh S. Szilárd egyébként elmondta: szakmai és emberi okai is vannak a válásnak. Ez utóbbira utalhat, hogy lapunk értesülései szerint Hajdú hónapok óta szóba sem áll a csatorna másik arcával, Sváby Andrással (50), akit ráadásul ő vitt a tévéhez. A Blikk korábban megkereste a feleket a hírekkel kapcsolatban. Hajdú akkor annyit mondott, hogy valóban másképp látják a világot, Sváby pedig szintén szűkszavúan fogalmazott. – Ezt belső ügynek tekintem, nem szeretnék erről beszélni – mondta a műsorvezető. Nagy kérdés, hogy hol folytatja majd Hajdú.
 

– Nyilvánvalóan az élet nem áll meg, a Tükörhegyen építünk bevásárlóközpontot, ott van az egészségközpont, van éttermem, nemsokára indul a Miskolci Sörfesztivál, így akkor sem történik semmi, ha egy ideig most nem vagyok képernyőn. Elmehetek pihenni is – árulta el a Blikk kérdésére Hajdú Péter, aki éppen a Frizbi következő két adását vette fel. A műsorvezetőn nem látszott, hogy megviselnék a történtek, profin tette a dolgát.
 

– Egyelőre nem tudom, merre tovább, lehet, nem is lesz tovább Frizbi, de lehet, hogy nemsokára megcsörren a telefonom, és akkor kiderül, hogy mégis – mondta Hajdú, aki kijelentette, hogy az ő cége által gyártott Heti Napló Sváby Andrással című riportműsornak az ATV-n a helye. A #bochkor című műsorról nem esett szó, ám információink szerint az is marad az ATV-nél.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: