2011-07-13 10:15:30• hírek • Kokes János/MTI

Marihuánafogyasztásban EU-elsők a csehek

Marihuánafogyasztásban a cseh fiatalok vezetik az európai uniós ranglistát, míg a magyar fiatalok a 24. helyen vannak - a listát a cseh sajtó közölte kedden az Eurobarométer felmérésére hivatkozva.

A prágai sajtó szerint a felmérést az Európai Unió tagországainak 15-24 éves fiataljai körében készítették.
A felmérésből kiderült, hogy a tavalyi évben a cseh fiatalok 24 százaléka szívott marihuánát, míg az idén 23 százalék. A cseh fiatalok 53 százaléka viszont sosem próbálta ki ezt a kábítószert.

A második helyen a spanyolok (15, 22, 62 százalék), míg a harmadikon a franciák (14, 21, 64 százalék) állnak.
Magyarországon a fiatalok 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tavaly marihuánás cigarettát szívott. Az idén ez az arány 3 százalék. A magyar fiatalok 89 százaléka azt állította, hogy soha nem próbálkozott még marihuána szívással.
A cseh fiatalok azok, akik az Európai Unióban a legkevésbé vélik károsnak a marihuánát. Míg például Romániában a fiatalok 55 százaléka szerint nagy kockázatnak teszi ki magát, ha valaki egyszer-kétszer kipróbálja a marihuánás cigarettát, a csehek között ezt a vélekedést csak a megkérdezettek 7 százaléka osztotta.

A rendszeres marihuánaszívást a fiatal csehek 50 százaléka tartja károsnak az egészségre, ami az EU-ban szintén a legalacsonyabb arány. A prágai sajtó szerint a felmérés azt jelzi, hogy a cseh fiatalok egy része könnyelműen viszonyul a drogfogyasztáshoz, és terjed a szintetikus kábítószerek használata is. Ugyanakkor ezen a téren az uniós átlag 5 százalék, míg Csehországban négy százalék. A szintetikus drogokat a legtöbben az ír fiatalok (16 százalék), illetve a lengyel és a lett fiatalok (9-9 százalék) közül próbálták már ki.
A felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele úgy vélte, hogy a kábítószereket teljes mértékben be kellene tiltani Európában.


Marihuána-fogyasztásban a cseh fiatalok vezetnek
Marihuána-fogyasztásban a cseh fiatalok vezetnek


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: