2013-06-27 18:01:34• hírek • Szatmár.ro

Margittán rajtol az 50. Romániai Kerékpár Körverseny

Az idén július 1-e és 6-a között, 50. alkalommal kerül megrendezésre a Romániai Kerékpár Körverseny. A 2012-ben megrendezett körverseny Margittán ért véget, idén a startnak fog helyet adni a Berettyó-menti település. A körversenyt megelőzően Margittán lesz megrendezve a második margittai futam - tájékoztatott Salamon Sándor.

A június 30-án rendezendő gyorsasági versenyen helyi és magyarországi csapatok fognak részt venni, a Margitta - Ottomány - Margitta útvonalon, amely mintegy 32 km-es szakasznak felel meg. A futam délelőtt 11 órakor indul a Tudor Vladimirescu (Kis) utca elejéről (a bíróság épülete elől).

Ezt követően 14 órától veszi kezdetét, a Romániai Kerékpár Körverseny részét képező gyorsasági csapatverseny, amelyen országonként hét versenyző áll rajthoz, s amely az Ottomány - Margitta 16 km-es útvonalon fog lezajlani.

A körverseny hivatalos rajtja július 1-én, hétfőn lesz Margittán, 11 órai kezdettel, s az első szakasz a Margitta - Érmihályfalva - Nagykároly - Szatmárnémeti - Nagybánya, 168 km hosszúságú útvonalon zajlik. A túra eredetileg tervezett szakasza a Margitta - Berettyószéplak - Zilah - Kolozsvár útvonalon indult volna, ám a Margitta - Szilágy megye határa közötti útszakasz katasztrofális helyzete miatt, a szervezők kénytelenek voltak útvonalat változtatni. Továbbá, mivel a Kolozsvárt érintő szakaszban a kolozsvári önkormányzat nem volt partner, ezért a túra egész Kolozs megyét elkerüli majd. A DN 19B jelzésű Székelyhíd - Margitta - Berettyószéplak - Szilágynagyfalu közötti útszakasz felújítása érdekében Cseke Attila parlamenti képviselő interpellált már Dan Șova Infrastruktúra-projekteket koordináló miniszternél, ám hiába.

A verseny további szakaszai:

- július 2: Szászrégen - Szováta - Székelyudvarhely - Csíkszereda - 140 km.

- július 3: Almásmező (Bicaz) - Karácsonkő (Piatra Neamţ) - Roman - Szépvásár (Târgu Frumos) - Botosani - 198 km.

- július 4: Botosani - Szépvásár (Târgu Frumos) - Jászvásár (Iaşi) - Vászló (Vaslui) - 189 km.

- július 5: Vászló (Vaslui) - Barlád (Bârlad) - Tekucs (Tecuci) - Galac - 188 km.

- július 6: Bodzavásár (Buzău) - Urziceni - Bukarest - 134 km.

Az országos körverseny főszervezője a Román Kerékpárszövetség. Az 50. alkalommal megrendezésre kerülő Romániai Kerékpár Körversenyen több, mint 250 versenyző áll rajthoz, Európa és Dél-Amerika 16 országából. Már jelezték részvételüket Argentína, Uruguay, Ecuador, Spanyolország, Olaszország és Magyarország biciklistái is.

A körversenyt élőben közvetíti majd a Román Televízió és több országos televízió és rádiótársaság is beszámol róla, mint például a ProTv, a Sport Tv valamint a Radio Zu is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: