2017-02-22 12:20:24• hírek • Kocsis Zoltán

Márciusban kezdődhet az aszfaltozás Petén

A napokban volt a műszaki átvétele annak az összesen 2,2 kilométernyi útszakasznak, amelyet a tavalyi esztendőben aszfaltozott le a pusztadaróci önkormányzat. Ezzel azonban még korántsincs vége az infrastrukturális fejlesztéseknek, hamarosan kezdődik ugyanis az aszfaltozás Petén. Mi több, Gaman Mihály polgármester elárulta: a cél az, hogy 2018-ban az utolsó méter földutat is leaszfaltozzák a községben.

A tervek elkészültek, a közbeszerzési eljárás lezárult, a kivitelezési szerződés aláírva - már csak a kedvező időjárás szükséges ahhoz, hogy elkezdődjék a munka Petén. A határ menti településen egy kilométernyi útszakasz - valamint az azt szegélyező árkok, hidak - várnak aszfaltozásra, betonozásra.

„Jó évet zártunk a tavaly, amikor sikerült megspórolnunk 400.000 lejt. A petei beruházás egy részét ebből tudjuk finanszírozni" - árulta el Gaman Mihály. A polgármester hozzátette, amennyiben a munkálat elkészül, Pete úthálózatának 100%-a le lesz aszfaltozva.

A tavalyi évben Szamosdarán öt, Pusztadarócon pedig hat utcát sikerült leaszfaltozni - összesen egymillió lejből. Az idei tervek között a petei mellett egy szamosdarai utca és az utolsó pusztadaróci méterek modernizálása szerepel.

„A cél az, hogy 2018-ra be tudjuk fejezni az aszfaltozást. Hogy a község minden utcájában XXI. századi körülmények között lehessen közlekedni", szögezte le Gaman.

Mindez megvalósíthatónak tűnik, hisz a még aszfaltozatlan szamosdarai és atyai utak modernizálása is tervezés alatt van már. Atyában 2,7 kilométernyi útszakasz vár az aszfaltra. „Remélem, a szükséges összeget sikerül megpályáznunk a regionális fejlesztési program keretein belül. Ha nem, akkor megoldjuk saját forrásból", jelentette ki Gaman Mihály polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: