2014-02-21 13:34:07• hírek • Szatmár.ro

Március első szombatján ismét kinyit a Házitündér Tanoda

Március, azaz Böjtmás havának első napján, szombaton, délután 16.00 órától az Aranykapu Fonó-Házban újraindul a Házitündér Tanoda.

Ezen első alkalommal, farsang "farkához" közeledve, az ilyentájt Bogdándon (Szatmár megye) hagyományosan készített ú.n. bogdándi béles fortélyaival ismerkedhetnek meg a résztvevő leánykák a több helyen is ismertebb, farsangi fánk elkészítése mellett.

Az Aranykapu Kulturális Egyesület az elmúlt években hiánypótló kezdeményezésként indított útnak egy olyan "műhelyt", melyben a következő generáció leendő családanyái lassan-lassan feledésbe merülő, de egy hagyományos értékrendet magáénak valló családban még mindig nélkülözhetetlen tudást sajátíthatnak el, amely nagyanyáink idejében még természetes módon öröklődött egyik nemzedékről a másikra, ma már azonban kevés családban van lehetőség arra, hogy a kislányok „elleshessék" anyuka-nagymama tudományát.

A tanodában résztvevő leánykák a következő témákkal foglalkoznak majd: gazdálkodás és gazdaságosság a háztartásban, egészségmegőrzés és természetvédelem a konyhában, sütés-főzés, élő ételek asztalunkon, gyógynövények termesztése a konyhakertben, felhasználásuk módjai a hétköznapi életben, családi és nemzeti hagyományok mai gasztronómiánkban, stb..

Mindezeket a témákat gyakorlati oldalról megközelítve, kis létszámú csoportban, családias, szeretetteljes környezetben ismerhetik meg a jelentkezők. A Tanodában kéthetente, szombat délutánonként, 16 és 19 óra között találkoznak majd a leendő háziasszonyok.

Jelentkezni, illetve érdeklődni lehet még február 27.-ig, csütörtökig a következő telefonszámokon: 0744-687813 (Nezezon Enikő), 0741-182063 (Takács Andrea) vagy az aranykapuegyesulet@yahoo.com e-mail címen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: