2012-01-31 16:21:10• hírek • Szatmar.ro

Március 5-től lehet beíratni a gyerekeket az iskolába

Gyakorlatilag már február végén meg kell tennie az első lépéseket annak a szülőnek, aki azt akarja, hogy a 2012-2013-as tanévben minden tekintetben a megfelelő helyre kerüljön gyereke. Az, hogy a csemete mely úton indul el a felnőtté válás rögös útján, a szülői opció mellett a korának és az óvodai képzettségének is a függvénye. Újdonság, hogy most már nem csak a képzés helye, de annak szintje is választható.

Azon gyerek esetében, aki 2012 augusztus 31-ig betölti hetedik életévét, a képlet egyszerű: az első osztályban kezdik az idei őszt. Azok, akik augusztus 31-ig csak a hatodik életévüket töltik be, egyformán kerülhetnek első osztályba vagy az előkészítő osztályba. A szülők vagy a gyámok döntése mellett egy szakember igazolása is szükséges, eldöntendő, hogy melyik ajánlatos a gyerek számára. Amennyiben az idei tanévben nagycsoportos volt az oviban, akkor automatikusan az első osztályban folytathatja. Akik idén szeptember elseje és december 31-e között töltik be a hatodik évüket, a szülők az előkészítő vagy az óvoda nagycsoportja között választhatnak - szintén szakértői vélemény döntése alapján.

Bár a beiratkozás csak márciusban veszi kezdetét, a gyerekek pszichoszomatikus fejlettségének a felmérésére február 20-29 között kerül sor, a Megyei Nevelési-, Tanácsadási- és Erőforrás Központ szervezésében. A szülők ekkor szerezhetik be a szükséges szakértői véleményt gyerekeikről.

Ha az oktatás szintje eldőlt, a következő kérdés a helyének a meghatározása. Mivel minden lakás/otthon egy-egy iskola körzetéhez tartozik, ezen tanintézmény köteles valamennyi, hozzá tartozó gyerekek jelentkezését elfogadni. A szülők választhatnak természetesen másik intézményt is - amennyiben ott még maradt hely.

Abban az esetben, ha egy iskolában túljelentkezés van, a következő ismérvek alapján súlyozzák a jelentkezőket: a) orvosi igazolás megléte, mely hátrányossági besorolást igazol; b) igazolás, mely bizonyítja, hogy a gyermek mindkét szülőjére árva és árvaházból származik; c) igazolás, mely bizonyítja, hogy a gyermek félárva vagy egyszülőjű családból származik; d) igazolás, mely bizonyítja, hogy az egyik szülő pedagógus/oktatás-kisegítői alkalmazott/tanügyi alkalmazott; e) a jelölt lány vagy fiútestvére az adott oktatási intézményben anyakönyvezett. Az iskolák saját döntésük szerint ezen felül további kritériumokat is figyelembe vehetnek, de, figyelem, semmiképpen nem tesztelhetik a gyerekeket.

A beiratkozási időszak március elején kezdődik. A március 5-16. közötti első szakaszban azokat a gyerekeket lehet majd beíratni, akik a lakóhelyüknek megfelelő iskolába kezdik tanulmányaikat. Ezt követően március 20-27. között azokra kerül sor, akiknek szüleik körzetükön kívüli iskolát választottak. Az április 23-25. közötti periódusban azok iratkozhatnak be, akik számára az előző szakaszban nem volt kellő mennyiségű hely, míg május 2-9. között azokra kerül sor, akik az első három periódusban valamilyen oknál fogva sehová sem iratkoztak be.

A beiratkozáskor a választott tanintézmény titkárságán kell majd kitölteni egy űrlapot. Ehhez csak a szülő személyi igazolványának valamint a gyerek születési bizonyítványának a fénymásolatára van szükség - az eredetieket is be kell azonban mutatni. Fontos, hogy a szülő magával vigye a súlyozáshoz szükséges dokumentumokat. A gyerek viszont nem köteles ott legyen.

Fontos kiemelni, hogy az állami tanintézményekben a beiratkozás teljes mértékben ingyenes!

A sajátos nevelési igényekkel rendelkező gyerekek beiratkozhatnak a tömegoktatási és speciális oktatási intézményekbe. A törvény alapján a speciális oktatás előkészítő osztályába azok a nevelési igényekkel rendelkező gyerekek iratkozhatnak be, akik betöltik a nyolc évet a tanév kezdetéig. Ha a szülők vagy hivatalos gyám írásban kéri, az előkészítő osztályba olyan gyerekeket is beírathatnak, akik a tanévkezdésig betöltik a 6-8 éves életkorukat.

Végezetül essék néhány szó arról, hogy mi is az az előkészítő osztály.

Az előkészítő osztályokban olyan pedagógusok taníthatnak, akik az elemi osztályokban oktathatnak. Itt a gyerekek kommunikációs készségét, szocializációját igyekszenek fejleszteni különböző módszerekkel, játékokkal. Itt ismerkednek meg először a számokkal, a betűkkel. Ezen év alatt felmérésen nem esnek át a gyerekek - fejlődésükről az év végén írott formában számol be a pedagógus.

A beiratkozással, iskolaválasztással kapcsolatos bármiféle információkat a szülők a tanintézményektől illetve a hétköznaponként 8.00-16.00 órák között hívható 0 800 816 261-as zöld telefonszámon szerezhetnek be.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: