2011-02-23 10:08:10• hírek • Szatmar.ro

Március 15-re készülnek

A hagyományokhoz híven, idén is az István-téri Petőfi szobornál rendezi meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szatmárnémeti fiókja a Március 15-ei ünnep megnyitását.

Kereskényi Gábor, a szervezet helyi elnöke portálunkkal ismertette a tervezett programot. 17 órakor a szobornál imát mond Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és Nt. Kovács Sándor református esperes, majd dr. Tilki Attila, a FIDESZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei elnöke, Fehérgyarmat polgármestere veszi át a szót.

Különböző szavalatok és 1848-as énekek hangzanak majd el, mely után sor kerül a szobor megkoszorúzására.
Csehi Árpád, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke 18 óra 30 perckor mondja el ünnepi köszöntőjét az Északi Színházban, ezt követően Csikány Tamás ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanszékvezetője tart előadást A haza minden előtt címmel.

Ezek után sor kerül a Szatmárnémeti RMDSZ 2011. évi díjainak átadására, az ünnepet pedig a Harag György Társulat művészeinek műsora zárja. Az RMDSZ mellett idén számos civil és ifjúsági szervezet is kiveszi részét a szervezésből, többek között, a Bartók Béla Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, az Ady Endre Társaság, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a MADISZ, a Dsida Jenő Cserkészcsapat, a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács.
Kereskényi közölte, minden ünnepelni kívánót szeretettel várnak a rendezvényekre.


Idén is megemlékeznek a hősökre
Idén is megemlékeznek a hősökre


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: