2009-04-16 13:47:20• hírek • MTI/ITAR-TASZSZ

Maradt a Moldovai választási eredmény

Moldovában a szavazatok újraszámlálása befejeződött, és az előzetes adatok szerint nem derített fényt csalásra, megerősítette az április 5-i parlamenti választások hivatalos eredményét, a kommunista párt győzelmét - közölte csütörtökön a központi választási bizottság szóvivője.

Iuori Ciocan az orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az eredményt április 21-ig kell nyilvánosságra hozni, és a határidőt betartják. Nem zárta ki, hogy a központi választási bizottság csak a húsvéti ünnepek után teszi ezt meg. Az ortodox húsvétot, amely hivatalos munkaszünet is, idén április 18-20-án ünneplik Moldovában.

A szavazatok újraszámlálását az alkotmánybíróság rendelte el Vladimir Voronin államfő és az általa vezetett kommunista párt kérésére. A választásokat elveszítő ellenzék csalást emlegetett, és tiltakozó tüntetéseket rendezett. A demonstrációk zavargásokba torkolltak április 7-én, a tüntetők feldúlták a parlament épületét és az államfő rezidenciáját. Az erőszakos cselekményekben több mint 90 ember sebesült meg, mintegy kétszázat pedig őrizetbe vett a rendőrség.

A központi választási bizottság által április 8-án kihirdetett hivatalos végeredmény szerint összesen négy párt jutott be a parlamentbe. Az eddig kormányzó kommunisták a szavazatok 49,48 százalékát szerezték meg, s így 60 mandátumhoz jutottak a 101 fős parlamentben. A Liberális Párt (13,14 százalék) és a Moldovai Liberális Demokrata Párt (12,43 százalék) 15-15, a Mi Moldovánk (9,77 százalék) pedig 11 mandátumhoz jutott. A választásokon induló többi nyolc párt, illetve független jelölt nem volt képes átlépni a parlamentbe jutáshoz szükséges 6 százalékos küszöböt.

Vladimir Vorodin (balra) és pártja nyerte így is a választásokat

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: