2008-07-07 17:44:38• hírek • Józsa János

Százezer eurós kormánytámogatás kanalizálásra

 Nagy összegű kormánytámogatást nyert el Nagykároly a csatornázás fejlesztésére.

A kormánytámogatással Nagykároly olyan részein sikerül létrehozni csatornarendszert, ahol eddig egyáltalán nem volt kanalizálás. 

 

 Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere a Szatmár.ro-nak elmondta, hogy nemrég komoly összeget nyertek el kanalizálás kiépítésére. 8260 eurós önrésszel ugyanis 91558 eurót sikerült elhozni az ország költségvetéséből, egy a nehéz szociális helyzetben élők életminőségét javító program keretén belül. 

A támogatásból ugyanis a város, nagyrészt roma közösség által lakott utcáin fogják kiépíteni a csatornázást 540 m távolságon, de szintén ebből az összegből építenek meg 22 lakóházhoz tartozó kissebb hidat is, ugyanúgy, mint egy központi vízgyűjtő csatornát a Dankó Pista utcában, amelyben minden nagyobb esőzés után komoly gondokat okozott a víz elvezetése.

A munkálatokat 12 hónap alatt készülnek elvégezni, a fejlesztés előnyeit pedig legkevesebb 111 Nagykárolyi lakos fogja élvezni. A nehéz szociális helyzetben élők megsegítését és a roma kisebbség élethelyzetének javítását megcélzó program keretén belül ugyanakkor a csatornázási munkák elvégzése után, öt éven keresztül felvilágosító kampányokat is tartanak majd az érintett családoknak a higiéniai rutin fontosságáról és annak hétköznapivá tételéről.

J.J.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: