2010-10-13 16:29:48• hírek • Szatmar.ro

Maradnak a garázsok?

Óriási vitát váltott ki a már hosszas ideje előkészített 16-os negyedi garázsok bontása.

Ügyvédet küldtek Ilyés Gyula polgármesterhez a negyed azon lakosai, akik 1990-ben engedélyt kaptak szétszerelhető, fémszerkezetes fedett parkolók építésére.

A két táborra megosztott lakosok egyik csoportja a garázsok megtartása, míg a másik a lebontásuk mellett agitál. A vita kedd reggel hágott a tetőfokára, amikor a polgármesteri hivatal, valamint a Florisal cég alkalmazottai a Capricornului, az Universului, a Muncii, valamint a Sanatatii sugárutak által közrefogott területen lévő bontásra váró garázsok helyszínére érkeztek, ahol a rend fenntartásának érdekében a közösségi rendőrség is jelen volt. A lakosok közül többen dokumentumaikkal próbáltak kiállni igazukért, míg mások, a garázzsal nem rendelkezők azt szerették volna, ha az építmények eltűnnének végre a közterületről, helyettük nagyobb számú autó befogadására alkalmas parkolót, illetve zöldövezetet hozva létre.

A több órás vita eredménye a várakozás maradt, illetve a törvényes út. Az engedélyt kezükben tartó lakosok ugyanis törvényszékre vitték az ügyet.

Ilyés Gyula portálunknak elmondta, jól haladtak a munkák a negyedben, a tervek szerint 284 férőhelyes parkolót, illetve 2500 négyzetméteres zöldövezetet és játszótereket hoztak volna létre. A szennyvízhálózatot, a világítást, a járdákat és az utakat is felújították volna, többet közülük átadtak volna a kétirányú forgalomnak, a jelenlegi helyzetben azonban nem léphetnek, meg kell várniuk a törvényszék döntését.

Az elöljáró azt is közölte, hogy azon szerződések, amelyekkel egyes lakosok pert kívánnak nyerni, fémszerkezetes fedett parkolók építéséről szólnak, nem pedig saját tulajdonú zárt garázsokról, ugyanakkor ezek nem is arra a helyszínre épültek, amelyre az engedélyek vonatkoztak, így kérdéses ezek legalitása.

Egy másik gyenge pontja az engedélyeknek az, hogy ez a ma már nemlétező lakótársulások nevére van kiállítva, nem pedig személyekre.

Ilyés hozzátette: Mindenképp megvárjuk a törvényszéki döntést, amennyiben pedig ez számunkra negatív lesz, továbbfolytatjuk a városfejlesztési munkálatokat azokban a negyedekben, ahol erre igény van, a továbbiakban nem erőltetjük ott, ahol nem látják be ennek szükségességét.


Helyükön maradhatnak a garázsok? (kép: archív)
Helyükön maradhatnak a garázsok? (kép: archív)



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: