2011-10-31 17:04:57• hírek • Kocsis Zoltán

Már vasárnap este vége volt, de egy évet kell várni rá

Akik nem számláltattak meg, azok hétfő este kilenc óráig jelentkezhetnek településeik polgármesteri hivatalaiban. Vagy várjanak tíz évet. Romániában ugyanis hétfő este hivatalosan is véget ér a népszámlálás, bár Szatmár megyében erre gyakorlatilag már vasárnap sor került.

A hétfő reggeli állás szerint ugyanis megyei viszonylatban a lakások 95,3%-át sikerült felkeresniük a számlálóbiztosoknak. Szatmárnémetiben ennél is jobb az arany, hisz a megyeszékhelyen 95,59% volt az arány hétfő reggel, tudtuk meg Pataki Csaba alprefektustól. Aki elmondta azt is, hogy összesen hat olyan település volt a megyében, ahol hétfő reggel a válaszolók aránya nem érte el a 90%-ot, ezen települések pedig többségében az Avas vidékén találhatóak: mint például Avasfelsőfalu vagy Bixad.

November 1-7. között ellenőrző népszámlálásra kerül sor Szatmár megye hét körzetében, ezen idő alatt azonban a kérdőívek már útban lesznek Bukarest felé. Ott összesítik őket és az első hivatalos eredmények majd 2012 végén, 2013 elején várhatóak.

Akkor kiderül az is, hogy milyen eredménnyel jártak többek azok a szabotőrök, akik a híresztelések szerint több helyütt nem kérdezték meg az érintettek nemzetiségét. Ami ennél is szomorúbb, meg állítólag magyar nemzetiségű kérdezőbiztosok is jártak el hasonlóan - nevet „természetesen" senki sem vállal, így eljárni sem lehet ellenük.

A hétfői nap mellesleg több számlálóbiztosnak is azzal telt, hogy felkeressék azokat a „klienseiket", akik korábban nem voltak hajlandóak megadni személyi számukat. Egy évi előkészítés és másfél heti népszámlálás után ugyanis csak az utolsó napokban sikerült tisztáznia Bukarestnek, hogy erre mégiscsak szükség van...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: