2012-10-25 07:08:03• hírek • Blikk.hu

Már tankolni sincs pénze Nádasnak

Nemcsak kollégái nem látják jókedvűnek egy ideje, saját bevallása szerint is maga alatt van Nádas György.

A legendás Markos-Nádas duó egyik fele arra panaszkodik, hogy nincsenek fellépései, és emiatt komoly anyagi gondokkal küzd. Lassan már tankolni sem futja, de veszélybe került az a külvárosi ház is, amit néhány éve hitelre vett.

- Az ismerőseim jó ideje nem láttak mosolyogni, de nincs is sok okom rá - panaszolta a Blikknek a homorista-színész, akinek azóta kevés a munkája, amióta a vezetőváltás miatt levették a műsorról darabját a Mikroszkóp Színpadon.

- Az őrület határán című közérzeti kabarénkban Gesztesi Károllyal ketten szerepeltünk, de mióta azt száműzték, nincsenek fellépéseim. Megszűnt a Vidám Színpad is, így aztán a középkorú generációnak, azaz a negyven fölöttieknek nem sok szórakozási lehetősége maradt. Ők, akárcsak én, a kabarén nőttek föl, és nem feltétlenül érzik magukénak a stand-up komédia világát - mondta komoran a humorista, akinek egyfajta utolsó mentőövet jelent, hogy szerepet kapott a TV2 napi kórházsorozatában, amelyben egy seftes műkereskedőt alakít.

A cikk folytatásáért kattints ide!

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: