2016-02-27 14:13:18• hírek • Kocsis Zoltán

Pataki: Több új polgármester-jelöltünk is lesz

Az RMDSZ országos szervezetének döntése alapján április 15-ig minden egyes községben el kell dönteni, ki lesz a szövetség polgármester-jelöltje, kik lesznek rajta a tanácsosi listán. Magyarán: addig le kell zárni az előválasztások folyamatát.

Pataki Csaba szenátor szerint az egyik legfontosabb feladat szembenézni a választók kiábrándultságával. „Igyekszünk olyan jelölteket találni, akik versenyképesek és akik felrázhatják a közösségeket", jelentette ki. „Ezért a megye több községében is új polgármester-jelöltünk lesz és a tanácsosi listákon is helyet kapnak új emberek is", tette hozzá.

Noha az előválasztások jóformán el sem kezdődtek, az biztos, hogy Vetésben és Szatmárpálfalván új jelöltje lesz a szövetségnek, mivel Juhász Lajos, illetve Nagy József nem száll harcba újabb mandátumért.

„Mi vagyunk az egyedüli olyan szervezet, ahol teljesen nyíltan, szinte bárki jelentkezhet, aki tenni szeretne a közösségért. Természetesen a jelöltek felkutatása, a legfelkészültebb és legalkalmasabb kiválasztásának előkészületei már jóval hamarabb elkezdődtek. Szatmárpálfalva községben például a tavaly önkénteseink lezárt borítékokat vittek ki a lakosoknak, melyben fel voltak sorolva az esetleges jelöltek nevei és másnap összeszedték azokat. Mindenképpen fontos számunkra a széles körű konzultáció", engedett betekintést a rekrutáció folyamatába az RMDSZ megyei szervezetének elnöke.

Pataki biztosított arról, hogy minden esetben a helyi közösségek dönthetnek jelöltjeikről. „Én tiszteletben tartom a helyi közösségek akaratát! Nem akarom Szatmárnémetiből megmondani a tutit. Abban bízom, hogy a helyi embereknek mindig nagyobb a helyismerete és megvan a magukhoz való eszük. Ha ők úgy érzik, abban a közösségben az az ember a megfelelő, akkor az a minimum, hogy mi segítünk annak az embernek, akit a közösség saját magából kiválaszt", fogalmazott a szenátor.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: