2018-05-06 07:09:17• hírek • Bede Emőke

Már nem csak Ukrajnából érkezhet megyénkbe az afrikai sertéspestis

Az utóbbi időben többször is beszámoltunk róla, hogy ukrán húskészítményeket foglaltak a halmi határátkelőnél, ugyanis ezek és az állati takarmány is könnyen hordozhatja magában az afrikai sertéspestist.

Nos, úgy tűnik, hogy Magyarországon is megjelent a fertőzés, ugyanis nemrégiben egy elhullott vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestis jelenlétét. Az információ miatt több ország is jelezte, hogy nem fogad több magyar húst és húskészítményt, ugyanis jelenleg ez a legjobb módja a betegség határokon kívül tartásának. Felvetődik a kérdés, hogy Magyarországra hogy jutott el az afrikai sertéspestis. Egyelőre nem tudni pontosan, viszont a hatóságok egy szakértőcsoportot állítottak fel, hogy kiderítsék ezt. Vélhetően, Szatmár megyéhez hasonlóan, a szomszédos országba is fertőzött élelmiszerekkel és takarmánnyal jutott be az országba a betegség.
 

Megyénkben 2018 februárjában Mikolában mutatták ki a fertőzést, majd nem sokkal később Újberek településen is sikerült azonosítani. Bár az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, azonban jelentős károkat tud okozni a sertésállomány megtizedelése által. Épp ezért a halmi, a túrterebesi és a batizi állatvásárok továbbra is zárva tartanak. Mi több, az engedély nélküli állatszállítás is szigorúan tilos a gócpontok 10 kilométeres körzetében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: