2019-10-09 12:50:39• hírek • Bede Emőke

Már keresik a megoldást az ADHD-val küzdő kisfiú beiskolázására

A Szatmár megyei prefektus által kedden tartott fogadóórán részt vett egy tanácstalan édesanya is, aki szerint a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) és depresszióval küszködő kisfiát állapotára való tekintettel több oktatási intézmény is visszautasította, holott a gyerek már rég iskolaköteles életkorba lépett.

Jelen pillanatban a legnagyobb gondot az okozza, hogy a kisfiút sem az egészséges, sem a speciális nevelési igényű gyerekek számára fenntartott iskolák nem szeretnék befogadni. Előbbiek a figyelemhiányosságra és a hiperaktivitásra hivatkozva utasítják el, utóbbiak pedig azért, mert a gyerek intelligenciahányadosa túl magas ahhoz, hogy egy kisegítő iskolába kerüljön.


A szerdai nap során Darius Filip kormánybiztos ismét találkozott az édesanyával, de a megbeszélésen ez alkalommal már részt vettek a Szatmár Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont, illetve a Vasile Lucaciu Általános Iskola képviselői is. A megbeszélés egyértelmű célja az volt, hogy tisztázzák a helyzetet, illetve mihamarabb megoldást találjanak a nyolc éves kisfiú helyzetére. Annál is inkább, mivel a gyerek egészségügyi dossziéjába szerdán újabb dokumentumok kerültek. A prefektus arra kérte az illetékes intézmények képviselőit, alaposan tanulmányozzák át az esetet, majd segítsenek a családnak megtalálni a gyerek számára optimális megoldást. Ugyanakkor Filip arról is biztosította a jelenlevőket, hogy az esetet a továbbiakban is nagy figyelemmel fogja követni.


figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD) neurológiai természetű veleszületett vagy fejlődési rendellenesség, melynek vezető tünete a figyelemzavar, kísérő tünetei a hiperaktivitás, feledékenység és a gyenge impulzuskontroll. Magyar megfelelője: szétszórtság nyüzsgéssel vagy nélküle. Betegségnek, részképességzavarnak, néha fogyatékos állapotnak tekinthető az eset súlyosságától függően. Gyakran egyszerűen csak hiperaktivitásnak tekintik, holott létezik hiperaktivitás figyelemzavar és más tünetek nélkül is. Ez utóbbit a magyar szakirodalom inkább hipermotilitásnak hívja. Bár a figyelemzavar tünetei időnként bármely egészséges embernél jelentkezhetnek, csak akkor beszélünk róla mint betegségről, ha ezek meghaladnak egy bizonyos mértéket, azaz a szokottnál tartósabbak, erősebbek, és egyszerre több mentális/értelmi gond is jelentkezik. 
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: