2018-11-20 07:41:48• hírek • Bede Emőke

Már kaphatók a jegyek a Kaláka együttes szatmári koncertjére

Fotó: kalaka.hu
Fotó: kalaka.hu

Kétszer is színpadra áll városunkban a Kaláka mely már generációk óta a magyar zenei szcéna meghatározó együttese.

A Kaláka 1969-ben alakult Budapesten. Verseket énekelnek, és népzenét játszanak saját feldolgozásban. Muzsikájuk sokszínű, és a versekből következően sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja – olvashatjuk az együttes hivatalos honlapján. A pár mondat frappánsan foglalja össze mindazt, amiért a műfaj kedvelői szeretik a Kalákát: egyedi dallamok és különleges énekhangok találkozása.
 

Nos, aki eddig is ismerte az együttes munkásságát, annak e bemutatóval nem okoztunk meglepetést, viszont lehet vannak olvasóink közt olyanok, akik most találkoztak először az Kaláka nevével. Bármelyik csoportba is tartozzunk, az biztos, hogy decemberben személyesen is meghallgathatjuk egyik évek óta töretlen népszerűségnek örvendő előadásukat, mely a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? címet viseli.
 

Mikor a betlehemesek karácsonykor házról-házra járnak, üdvözlő versük végén ezt kérdezik: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? A Kaláka együttes karácsonyi hangversenyének kerete ez a betlehemes játék. A műsorban elhangzanak magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalok, régi egyházi énekek, karácsonyi versekre írott Kaláka-dalok –hangzik az előadás beharangozója.
 

Szatmárnémetiben december 7-én kétszer is színpadra áll a Szatmár megyei és a Szatmárnémeti RMDSZ Nőszervezetek kemény munkájának köszönhetően, az előadás helyszíne a Dinu Lipatti Állami Filharmónia koncertterme lesz. Az első 11 órakor, a második koncert pedig 16 órakor fog kezdődni. Jegyek korlátozott számban november 20-tól, azaz keddtől kaphatóak a RMDSZ székházában, minden hétköznap 8 és 16 óra között. Emellett azt is érdemes tudni, hogy az előadás után a résztvevő gyerekek apró ajándékban is részesülnek a szervezők jóvoltából.


Ugyanakkor ezzel nem ér védet a Kaláka Szatmár megyei útja, ugyanis egy nappal később Nagykárolyban lépnek színpadra, azaz megyénkben háromszor is láthatja őket a közönség. Az előadás azoban nem jöhetett volna létre, ha a megyei és a városi nőszervezet kemény munkáját nem támotta volna az RMDSZ országos nőszervezete, így őket is hatalmas köszönet illeti az esemény megvalósulásával kapcsolatban.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: