2019-10-14 07:34:21• hírek • Blikk.hu

Már hetek óta külön él Nacsa és a felesége

Vége! Egy évvel és egy hónappal azután, hogy Nacsa Olivér és riporter kedvese, Somossy Barbara egy álomesküvő során ember és Isten színe előtt örök hűséget fogadtak egymásnak, kiderült: válnak.

A sztárpár közleményben tudatta a hírt, igaz, a humorista csak az ismerőseivel osztotta meg a részleteket, míg a csinos műsorvezető nyilvános, ám azóta már törölt posztban írt a közös döntésről. 
 

Mindketten hálásak vagyunk, hogy megtaláltuk egymást és megadta a jóisten ezt a másfél évet, amelyet közösen tölthettünk együtt boldogságban, szeretetben. Emberként továbbra sem fogjuk soha egymás kezét elengedni. Aki már élt párkapcsolatban, az tudja, hogy a miértek mindig a két ember legbensőbb magánügyei” – írta a bejegyzésben Somossy Barbara, akinek férje nyáron a Lokálnak még arról beszélt, tervezik a családalapítást. 
 

– Készen állunk a gyermekvállalásra, de nem görcsölünk rá. A jóistenre bízzuk, mikor érkezik hozzánk a baba, addig pedig igyekszünk kihasználni a kettesben töltött perceket. Abban viszont biztos vagyok, hogy a feleségem nagyon jó édesanya lesz – mesélte akkor Nacsa Olivér. Ám ebből semmi nem lesz. 
 

A Blikk információja szerint ráadásul Barbara hetekkel ezelőtt költözött el az eddigi közös otthonból, sőt, jó ideje már nem is vezetnek együtt műsort az M5 kulturális csatornán sem.
 

– Sejthető volt, hogy valami nincs rendben körülöttük, hiszen korábban kifejezetten szerettek volna együtt dolgozni. Persze arra senki nem gondolt, hogy válás lesz a vége – tudtuk meg az egyik munkatársuktól.
 

Egy biztos, Nacsa Olivér nem sokkal a negyvenedik születésnapja után ismét egyedül maradt, másodszorra is elvált, ráadásul az első és a második házassága kísértetiesen hasonlít egymásra. Nacsa 2011-ben igaz, több év jegyesség után, egy a budai várban található templomban tartotta első egyházi esküvőjét, ahogy a tavalyit is, az ifjú pár pedig akkor és most is Párizsba utazott romantikázni. Mindkét házasságnak azonban hamar vége szakadt, a humorista az első feleségétől is egy év után vált el. A két házasság között Nacsa Olivér a Barátok közt volt sztárjával, Pataki Szilviával járt, már tervezték az esküvőt, amikor annak a kapcsolatnak is vége szakadt. 


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: