A növények fejlődése

A termesztést számos tényező befolyásolja, ezek mindegyikét figyelembe kell venni ahhoz, hogy a kívánt eredményt elérhessük.

Éghajlati (klimatikus) tényezők:

E csoporton belül a periodicitás miatt is kiemelt fontosságú a fény és hő, a legváltozóbb a víz, a legállandóbbnak pedig a levegő tekinthető.

A fény szerepe és szabályozása: A fény meghatározza a növények földrajzi elterjedését. A növények fajra, fajtára jellemző alakját csak megfelelő fényhatásra képesek elérni, hiánya esetén megnyúlik, törékeny vagy torz formák képződhetnek, ennek következtében, főként a növények megdőlése miatt nehézkessé válik a betakarítás, valamint csökkenti a termés mennyiségét és minőségét.

A nappalok és éjszakák relatív hosszúságának változása, a fotoperiodizmus, a növények fejlődését és termőképességét, termékenyülését és termésképzését befolyásolja. A megvilágítás hossza egyértelműen befolyásolja a virágképződést. Az ún. rövidnappalos növények intenzív virágképzéséhez legfeljebb 12 órás megvilágítás szükséges. A rövidnappalos termesztett növényeink: szója, dohány, kender, rizs, kukorica, ananász, kávé, cukornád  - tehát a déli területekről származó növények.  A hosszúnappalos növények csoportjába tartozó zab, repce, tarlórépa, vöröshagyma, árpa, fejes saláta, len, réti komócsin, borsó, réti perje, ricinus, rozs, burgonya, vörös here, őszi búza, takarmányrépa, mák, spenót, fehér mustár esetében gyors és nagyszámú virágképződésre akkor számíthatunk, ha a kritikus időszakban a megvilágítás hossza meghaladja a 12 órát. A harmadik csoportba azok a növények tartoznak, amelyek virágképződési intenzitása független a megvilágítás hosszától. Ebbe a csoportba sorolható a pohánka, bab, paradicsom. A már említett dohány és paradicsomfajok egyes fajtái hosszú, mások fajtái rövid nappalosak vagy fényközömbösek. A fény a növények korai fejlődési szakaszában is befolyásolja azok fejlődését. Bizonyos fajok, mint pl. a fejes saláta, a sárgarépa, a dohány, a fehér mustár és számos fűfaj csírázásukhoz fényt igényelnek. Más fajok, mint pl. az uborka, a főzőtök, a facélia sötétben csíráznak. Számos olyan fajt ismerünk, amelyek a csírázás időszakában közömbösek a megvilágításra, ilyenek a len, kender, répa, káposztafélék.

A megvilágítás hosszúságának, a fény erősségének szabályozására nem csupán zárt termesztő berendezésben van lehetőség. A szőlőtermesztésben már ősidők óta déli lejtőre telepítéssel és megfelelő sorköz kialakítással segítik elő a nagyobb megvilágítás révén az intenzív cukorképződést. A növények túlzott sűrítése fényszegény viszonyokat teremthet az állományban, ami csökkenti a vitalitást és a termést. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a nagyobb állománysűrűség éppen a talaj felszínére jutó fény mennyiségének csökkentésre révén a gyomnövények visszaszorításában jelentős szerepet játszik.

A hő szerepe és  szabályozása: Valamennyi növény fejlődési stádiumától is függő optimális hőmérséklet-tartományban növekszik a legjobban. Szinte valamennyi stádiumnak megadható az optimális hőmérsékleti zónája, mégis leggyakrabban a csírázáshoz, a virágzáshoz, a termékenyüléshez, a terméskötődéshez, ill. az éréshez szükséges tartomány ismerete a legfontosabb. A csírázási hőoptimum közelében az ép, egészséges, csíraképes magvak gyorsan, erőteljes csíranövényt képesek nevelni. A vetés idejének megválasztásakor figyelembe kell venni a magvak csírázásához szükséges hőigényt és  a kikelt csíranövény hőtűrését is. A lucerna csírázási hőoptimuma 31-37 °C, a vetést mégis megkezdhetjük a hő szempontjából kockázat nélkül, ha  a talaj hőmérséklete eléri a 8-12 °C. Általánosságban megállapítható, hogy a csírázás hőigénye alacsonyabb a növekedés hőigényénél, ill. a növekedés hőigénye alacsonyabb a virágzáshoz igényelt hőmérséklethez képest.

A túlságosan alacsony, a fagypont alatti hőmérséklet káros hatása a megfagyás, amikor a sejtek plazmájában lévő víz jégkristályokká alakul, roncsolva ezzel a sejtfalat és a sejtalkotókat is. Ez a folyamat irreverzibilis, tehát helyreállítására nincs lehetőség, általában a fák, cserjék esetében ágainak, vesszőinek pusztulásával jár. Felfagyásról akkor beszélünk, ha az éjszakai fagyok hatására a talaj felső rétegében lévő víz jéggé alakul, a térfogata megnő, ezért az alsó talajrétegektől elválik, ilyenkor az elmozduló talaj a gyökerek elszakításával okoz növénypusztulást, elsősorban az őszi gabonákban vagy évelő szálastakarmányokban.