2018-02-07 09:01:30• hírek • Bede Emőke

Már dolgoznak a munkagépek a szatmári elkerülő út építésénél

Rövid videóban számolt be az eddigi munkálatairól a körgyűrűt építő cég: már a nyomvonal kijelölését is megkezdték.

Az interneten közzétett felvétel szerint jelenleg a nyomvonal mentén a talajvíz jelenlétét és mennyiségét kutatják. Az úgynevezett wellpoint technológia abban áll, hogy a földfelszín alá vezetett csövek segítségével felmérik, mennyi vízzel kell számolniuk. Ha a munkálatokat nehezítő vagy netalán gátló mennyiséggel néznek szembe, akkor ezt kiszivattyúzzák. Ha ezzel végeznek a cég alkalmazottai, már egy jelentős lépéssel közelebb kerülnek a tényleges építkezés megkezdéséhez. Az útszakasz egyes részein már a markológépek is megjelentek, a nyomvonal kijelölésén dolgoznak.



 

Az Itinera S.p.A nevű cég által kivitelezett elkerülőút megépítését állami költségvetésből finanszírozzák: a 2018-ban esedékes munkálatokra a kormány 137 millió lejt utal ki. A város tehermentesítését célzó körgyűrű teljes hossza 13,572 kilométer lesz. Ebből 5,6 kilométer kétsávos lesz, 7,972 kilométeren pedig egy 18,5 méter széles, négysávos útra lehet számítani. Az elkerülőút teljes hosszán két forgalmi csomópontot terveznek elhelyezni, illetve több helyen felüljárókra és hidakra lesz szükség a folyamatos közlekedés érdekében. A tervek szerint a kivitelezőnek 12 hónapja lesz az építkezés megkezdésétől számítva, hogy befejezze a munkálatokat.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: