2010-09-03 15:50:43• hírek • Szatmár.ro

Már csak tizenketten vannak versenyben

Szeptember elsején egy egész napos válogatáson vettek részt azok a hölgyek, akik a www.erdelyarca.ro honlapra feltöltötték adatlapjukat, és hat fordulón át sikerült versenyben maradniuk. A kézdivásárhelyi Szikla Panzió termében az ötven elődöntős lányból egy nyolc tagú zsűri, hosszas tanakodás, meghallgatás és véleményösszevetés után döntött az Erdély Arca koronára legérdemesebb tizenkettő mellett.

Az Erdély Arca szépségverseny elődöntős lányai szerda reggel érkeztek meg Kézdivásárhelyre, szusszanni sok idejük nem volt, hiszen 12 órakor már a zsűrinek kellett megmutatniuk magukat. A válogatás két részben zajlott: első körben húsz lányt tartott bent a zsűri, akik 15 órakor álltak ismét az ítészek elé. Hangulatoldásként rövid beszélgetés következett a lányokkal, ahol legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy mit kezdenének a lányok az Erdély Arca címmel, és melyek az elképzeléseik a jövőt illetően. A nyolctagú zsűri elsősorban az összhatást nézte, de nagy hangsúlyt fektetett a zsűri arra is, hogy a lányok mennyire nyitottak, hogyan mozognak, mennyit adnak a külsőjükre, és, nem utolsó sorban, hogy mit lehet kihozni belőlük a tíz napos felkészítő tábor alatt. Amint a zsűri meghozta a döntését, a lányoknak rögtön bizonyítaniuk kellett - az Erdély Arca hivatalos fotósai, Fekete Márton és László Attila (Dogy) el is készítették róluk az első fotókat.

A döntőbe jutott lányok szeptember másodikával kezdődően megkezdték a felkészülést a „nagy napra", ez idő alatt a kemény munkán kívűl szórakozásban is lesz részük bőven: reggelenként Kangoo Jumps órával kezdik a napot Forró Éva vezetésével, de a tíz nap alatt kipróbálhatják a siklóernyőzést is!

A gálaestre jegyek még kaphatók Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban, a Brooklyn üzletben és a Réka fodrászatban, valamint Sepsiszentgyörgyön a Székely Hírmondó szerkesztőségében. Bővebb információk a www.erdelyarca.ro honlapon.

Az elődöntős zsűri tagjai: Szász Réka (modell), Szigethi Szabolcs (modell), Máthé  Réka (divattervező), Fábián Réka (fodrász), Kurkó  Árpád (a Hargita Gyöngy Rt. vezérigazgatója), Sükösd Ede (az ILU Market üzletlánc tulajdonosa), Kocsis Károly (a Székely Hírmondó lapigazgatója) és Ménessy Kinga (az Erdély Arca sajtóreferense)

Az Erdély Arca korona várományosai:

Antal Tímea
Antal Tímea, Csíkszereda, 19


Berecki Evelyn
Berecki Evelyn, Nagyvárad, 19


Péter Emőke
Péter Emőke, Szováta, 17


Mátis Henrietta
Mátis Henrietta, Kézdivásárhely, 17


Szopos Krisztina
Szopos Krisztina, Csíkszereda, 19


Takács Krisztina
Takács Krisztina, Nagyvárad, 17


Barabás Réka Anikó
Barabás Réka Anikó, Sepsiszentgyörgy, 18


Darvas Erika
Darvas Erika, Csíkszereda, 22


Nitu Tímea
Nitu Tímea, Csíkszereda, 20


Máté Erdélyi Borbála
Máté  Erdélyi Borbála, Székelykeresztúr, 22


Szathmári Imola
Szathmári Imola, Marosvásárhely, 17


Jánó Csilla
Jánó  Csilla, Csíkszereda, 19


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: