2020-06-02 08:29:48• hírek • Bede Emőke

Már csak alig több mint húszan vannak intézményes karanténban Szatmár megyében

Szatmár megyében jelenleg (június 2.) 23-an vannak intézményes karanténban, a lakhelyi elkülönítés alatt álló személyek szám azonban ismét nőtt, immár 2670-en töltik otthoni karanténban a kéthetes kényszerpihenőt – derül ki a prefektusi hivatal közleményéből.

Ugyanezen forrás szerint a gyógyultnak nyilvánított koronavírus-fertőzöttek száma 51, a betegséggel pedig ez idáig 8 személy halálát hozták összefüggésbe. Amennyiben ezek, illetve a Stratégiai Kommunikációs Csoport által közölt adatok helyesek, akkor az azt jelenti, hogy megyénkben már csak 2 aktív eset van.


Megélénkült forgalom a határátkelőknél

A prefektusi hivatal közölte, hogy hétfő reggeltől kedd reggelig a petei határátkelőnél 2136 személy lépett az ország területére, melyek közül 1143 személy mentesült a járványügyi helyzet miatt hozott intézkedések alól. Arról, hogy egészen pontosan kik tartoznak ebbe a kategóriába, ide kattintva, a határrendészet honlapján lehet olvasni. A fennmaradó 993 személynek azonban nem volt apelláta, hazatértük után meg kellett kezdeniük a 14 napos otthoni elkülönítést. Csanálosnál jóval gyérebb volt a forgalom: e határátkelőnél csupán 65-en léptek Szatmár megye területére, s mindannyiuknak otthoni kényszerpihenőt irányoztak elő a hatóságok.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: