2011-03-11 14:50:59• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Már áprilisban folytatódik az újraaszfaltozás

Akár már április 15-én folytatódhatnak az aszfaltozások Nagykárolyban. A szilágyperecseni Drum Construct Kft. ügyvivőivel pénteken tárgyalt a nyugat-szatmári megyejogú város vezetősége.

Amint többször is beszámoltunk róla, az utóbbi évtizedek legnagyobb újraaszfaltozási munkálataiban azért alakult ki egyfajta patthelyzet, mert a nagykárolyi önkormányzat csak jövő év kezdetétől tudja kifizetni az eddig elvégzett, illetve az idénre ütemezett megvalósítások díját. Ugyanakkor az eredeti szerződésben lerögzített ütemtervhez a kivitelező nem tartotta magát, így mindössze pár utcára került új bitumenréteg tavaly. Ezért a városvezetőség felmondhatta volna a megállapodást, s új közbeszerzési eljárást indíthatott volna. A helyhatóság egyébként a munkálati költségek kiegyenlítése érdekében banki kölcsönt vett fel. A hitelt jóvá is hagyta a szaktárca, azonban a minisztérium csak 2012. január 1-ei lehívással. Azaz korábban nem tud fizetni Nagykároly.

A tárgyalások immár hónapok óta húzódnak. Péntek déltájt is egyeztetett Kovács Jenő polgármester és Bekő Tamás városmenedzser a perecseni cég vezetőségével. Az eredményekről hírportálunknak Bekő Tamás számolt be. A szerződést egy melléklettel egészítették ki: a felek megállapodtak arról, hogy az újraaszfaltozási munkálatok április idusa után megkezdődnek, s június 30-áig befejeződnek. (Persze a dátumok hozzávetőlegesek, hiszen a munkálatokat nagymértékben befolyásolják az időjárási viszonyok - azaz kisebb csúszás elképzelhető.) A perecseni vállalkozás az eredetileg meghirdetett 20 utca új bitumenréteggel való ellátását elvégzi. A munkálatok díját Nagykároly városa legkésőbb 2012. január 31-éig átutalja a kivitelező vállalkozás számlájára.

Ugyan a városvezetőség többször is elmondta, hogy az sem lenne baj, ha nem tudnának megállapodni a perecseni céggel, hiszen pár hónapon belül új közbeszerzési eljárást tudnának hirdetni, mindazonáltal mind az elöljáró, mind a városmenedzser mindig elmondta, hogy a Drum Construct Kft. által elvégzett munkák minősége elfogadható, továbbá utaltak arra, hogy egy esetleges új versenytárgyaláson vélhetően magasabb ár mellett tudnának a kivitelezésre vállalkozót találni. Aszfaltozás ügyben tehát úgy tűnik, hogy a lehető legelfogadhatóbb megoldás született.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: