2020-02-27 08:34:21• hírek • Bede Emőke

Már a fogyasztóvédelem is vizsgálódik az orvosi maszkok hirtelen drágulása miatt

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Amint arról a Szatmár.ro is beszámolt, a Kínából világhódító útjára elindult koronavírus miatt, illetve kisebb mértékben az országos influenzajárvány okán hirtelen és drasztikusan megdrágultak az egészségügyi maszkok. Noha a szakemberek a maszk viselését főként a már fertőzött személyeknek ajánlják, a lakosság mégis tömegesen rohanta le a patikákat, hogy preventív céllal beszerezzen néhányat a termékből.

"Akik mostanában próbáltak maszkokat venni Szatmárnémetiben, egészen biztosan szembesültek már azzal, hogy szinte mindenhol kiürült a készlet, még a nagyobb gyógyszertárláncoknak is gondot okoz lépést tartani a hatalmas kereslettel. A megnövekedett igény azonban nem csak a nagyvárosokban, de vidéken is tetten érhető. A kisebb községek gyógyszertáraiban is napi szinten keresik a maszkokat, az sem ritka, hogy naponta akár két-három tucat személy is érdeklődik e termékek iránt. Hiába azonban az egyre nagyobb kereslet, már a központi raktárakból, lerakatokból is elfogytak a maszkok" – írtuk két nappal ezelőtt.


Ahogyan pedig arra számítani lehetett, a kereslet váratlan megugrása alaposan feltornázta az egészségügyi maszkok árát. Mivel a gyógyszertárak készletei jobbára már mind kifogytak, a raktárak és lerakatok polcai pedig konganak az ürességtől, a fogyasztók az internetről próbálják beszerezni a terméket. Ezt nem meglepő módon szemtelenül ki is használják a webáruházak és online térben kereskedők. Míg nagyjából egy hónappal ezelőtt egy 50 darabos csomagért mindössze 25 lejt kellett fizetni, most akár 200-250 lejt is elkérnek az egyik legnépszerűbb apróhirdetési oldalon az eladók, az egyik népszerű webáruház pedig nem kevesebbet mint 499 lej kért el az ugyanolyan kiszerelésű, szintén háromrétegű termékcsomagért. A meglehetősen magas árak ellenére az oldalon szinte minden kiszerelés mellett a „nincs raktáron” jelzés olvasható.


A drasztikus áremelkedések miatt nemrégiben vizsgálódni kezdett az Országos Versenyhivatal és a fogyasztóvédelem is. Az előbbi elnöke, Bogdan Chiritoiu kedden azt nyilatkozta, górcső alá fogják vonni az egészségügyi és munkavédelmi védőeszközöket gyártó vállalatokat, és amennyiben bebizonyosodik, hogy törvényt sértettek, úgy a rájuk kiszabott bírság mértéke elérheti a cégek üzleti forgalmának akár 10 százalékát is. A fogyasztóvédelem pedig szerdán délután adott ki szűkszavő közleményt, melyben arról tájékoztatnak, hogy az egész országra kiterjedő, tematikus ellenőrzést fognak indítani, mely során az értékesítés mikéntjét, a fogyasztók tájékoztatását, az árakat és az esetleges akciókat fogják vizsgálni. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: