2015-04-27 13:38:38• hírek • MTI, hirado.hu

Már 3700 fölött a halálos áldozatok száma Nepálban

Az ország rendőrségének hétfői közlése szerint 3635-en vesztették életüket Nepálban. További 61 emberrel végzett a földrengés Indiában, hússzal pedig Tibetben. Bangladesből is jelentettek négy halottat.

A rengés által leginkább sújtott vidéken több faluban a házak 70 százaléka teljesen romba dőlt. A nepáli hadsereg szóvivője közölte, hogy a mentésben részt vesz az ország 100 ezer katonájának 90 százaléka.

Helybeliek elmondása alapján csaknem száz utórengés követte a szombati leghevesebbet, és úgy tűnik, hogy a földfelszín még mindig háborog, a lakosság nem érzi magát biztonságban.

Katmandu - amelyet leginkább sújtott a katasztrófa, hiszen ott ezer lakossal végzett - kísértetiesen nyugodt volt hétfőn. A házak zöme gyengén megépített téglaépület, de összeomlott több modern, erősebb építmény is.

Egy túlélő, az 55 éves Bijay Nakarmi a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogyan haltak meg szülei egy háromemeletes épületben. Anyját áram sújtotta halálra: a tetőről leszakadt villamosvezeték ölte meg. Apja a lépcsőházban lelte halálát lezuhanó gerendák miatt.

A pusztítás ellenére hétfőn reggel több gyógyszertár és bolt kinyitott, egyes pékségek friss termékekkel várták a vevőket.
Az árak nem emelkedtek. "Erkölcstelen és törvénybe ütköző lenne hasznot húzni a tragédiából" - idézte a Reuters Shyam Jaiswal gyümölcsárust.

A közel 28 millió lakosú Nepál legnagyobb gazdasági kincse a Himalája, a hegység vonzotta idegenforgalom. A földrengés az amúgy is szegény országnak emiatt különösen súlyos csapás.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: