2016-01-05 14:31:53• hírek • Kocsis Zoltán

Mani úgy érezte magát, mint a rali-világbajnokságon

Túl van az idei Dakar első igazi versenynapján Gyenes Emánuel, a szatmári motorosra azonban keddtől máris rendkívül nehéz napok várnak. Talán az egész Dakar legnehezebb periódusa! Amikor egyedül marad a versenyben - erre azonban később még visszatérünk. Előtte ejtsünk még néhány szót a Villa Carlos Paz és Termas de Rio Hondo közötti hétfői szakaszról.

A rossz időjárási körülmények miatt 350 kilométernyire rövidített mért szakaszt Gyenes 3 óra 57 perc alatt teljesítette. Ezzel az Autonet Motorcycle Team versenyzője 20.-ként ért célba, alig tíz perccel lemaradva az első Toby Price mögött.

„Az idei első szakasz, amin végig is mentünk, technikás volt. Az első felében nagyon sok volt a kanyar, mintha a rali-világbajnokságon lettünk volna. Ezt aztán gyorsabb részek követték. A szakasz felénél néhány száz méteren elég mély sárban kellett menjünk, de szerencsére nem estem el. Megpróbáltam gyors tempót diktálni, ugyanakkor óvatosan is vezetni. Remélem, tartani tudom ezt a ritmust a Dakar végéig", nyilatkozta a célba érést követően Gyenes.

Mani romániai idő szerint kedden 13.50-kor rajtolt el a harmadik nap mért szakaszán. Az időjárás miatt Termas de Rio Hondo és San Salvador de Jujuy közötti 664 kilométerből csak 190 kilométeren mérik az időt - az eredetileg meghirdetett 314 kilométer helyett.

A keddi szakasz nagy része az Andok bércei között zajlik, nem ez jelenti azonban a legnagyobb nehézséget. Szerdán kezdődik ugyanis a maraton szakasza, amelyen nem szabad alkatrészeket cserélni a motoron. Ez egyben azt jelenti, hogy kedd éjszaka Mani maga készíti fel a KTM-et a következő két nap 1271 kilométerére. Amely az egész idei Dakar talán legnehezebb szakasza lesz Jujuy körül, majd útban Uyuni felé, Bolíviába. Ott csütörtökön 4600 méteres magasságban is halad majd a mezőny. De legalább csütörtökön Mani találkozhat szerelőivel, Oláh Lászlóval és Rácz Szabolccsal.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: