2010-08-23 17:33:24• hírek • Szatmár.ro

Mani újabb cím felé robog

Vasárnapa Gyergyüószárhegyen megrendezett enduro bajnokság második futamán ült motorra Gyenes Mani, aki ezt a futamot is megnyerte, így biztosan vezeti a bajnokságot a tabellán.

Mani ugyanis a zernyesti nyitófutamon is diadalmaskodott. Elmondása szerint a hétvégi verseny nehezebb volt mint az első, keményebb, hosszabb volt a pálya, és nagyrészt köves. ''Egy kör 50 kilométer volt, szombaton és vasárnap is 3-3 kört kellett megtennünk, ami 300 kilométert jelentett összesen" - mondta el a Szatmár.ro-nak Gyenes Emanuel.

A motoros saját kategóriáját, azaz az E3-at simán nyerte, az összetettben azonban nem volt ennyire könnyű dolga: szoros versenyben volt a Dakart is megjárt Kátai Péterre, de végül csak sikerült nyernie.

A versenyben, E1 kategóriában Szilveszter Márton is indult és első is lett, a veterán kategóriában pedig Lutas Joe volt a szatmári, de ő az első nap után technikai problémák miatt feladni kényszerült a versenyt.

„Ha Lupényban, a négyfordulós bajnokság harmadik versenyén is nyernék, akkor már akár meg is lehetne a bajnoki cím és a következő vb-futamra koncentrálhatnék, ami Egyiptomban lesz" - jegyezte meg Gyenes, akik egy fordulóval a vége előtt már megnyerte az endurocross bajnokságot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: