2020-01-09 16:22:48• hírek • Szatmár.ro

Mani már a 37. helyen áll!

A Dakar-rali ötödik etapjában összesen 564 kilométert tettek meg a versenyzők, a terep nagy része pedig homokdűnés volt, azaz igazán hasonlított a legendás, afrikai futamokhoz. És ez így lesz pénteken is!
 

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője, Gyenes Emánuel a 43. helyen ért célba, 4 óra, 57 perc és 49 másodperces idővel. A futamgyőztes Toby Price lett. A futamot a szatmári motoros a 10. helyen fejezte be a Maraton kategóriában, a Malle Moto kategória versenyzői közül pedig harmadikként ért célba.
 

Ezzel, így a hatodik futam előtt Mani továbbra is az élen áll Malle Moto-ban, előnye több mint 56 perc. A Maraton kategóriában egy lépést előre téve a 9. helyen áll, az összetett versenytáblázat szerint pedig újabb helyeket javítva már a 37. pozicióban találjuk.
 

Január 10-én, a Ha’il és Riyadh között jókora távot kell majd megtennie a Dakar-karavánnak: az összekötő 353 kilométer, a mért szakasz 477 kilométer hosszú. A mért szakasz 71 százalékban homokos útvonalon halad majd és további 19 százalékban lesznek homokdűnék az útvonalon. A pénteki futamot egy pihenőnap követi majd.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: