2013-06-04 10:28:08• hírek • MTI

Pihenni és feltöltődni jár vissza Károly herceg Székelyföldre

Vendéglátója szerint pihenni és feltöltődni jár Károly herceg, brit trónörökös Zalánpatakra, az egyik felmenője által alapított székelyföldi településre, ahol egy több épületből álló birtokot vásárolt. Károly csütörtöktől hétfőig tartózkodott Erdélyben.

Kálnoky Tibor gróf - aki Miklósváron látta vendégül Károly herceget, és az elmúlt napokat a magas rangú vendég társaságában töltötte - az MTI-nek elmondta: a hagyományos életmódhoz való ragaszkodás is Erdélyhez köti a trónörököst. A gróf hozzátette, őt is ez az életmód vonzotta vissza ősei földjére már jóval az előtt, hogy a romániai restitúció révén sikerült visszaszereznie ősei birtokainak egy részét.

Kálnoky Tibor elmondta, hogy Zalánpatakot - melynek üvegcsűrében megannyi erdélyi műemléktemplom ablakához készült az üveg - közös ősük, Kálnoky Bálint alapította a 16. század végén. A gróf magyarázatként hozzátette, Rhédey Klaudia szépnagyanyja révén a walesi herceg is és ő is Kálnoky Bálint leszármazottja.

Mint Kálnoky Tibor elmondta, a herceg a hagyományos építkezés, a hagyományos gazdálkodás és a hagyományos életmód fenntartásához is hozzá szeretne járulni látogatásaival. Ezért valamennyi alkalommal olyan személyekkel és szervezetekkel egyeztetnek számára találkozókat, akiknek és amelyeknek ezen a területen vannak kezdeményezéseik.
Kálnoky Tibor szerint a herceg azoknak a fejlesztési lehetőségeknek a megtalálását próbálja segíteni, amelyekkel fenntartható a hagyományos életstílus, de amelyek a jobb megélhetést is biztosítják. A herceg a hagyományos stílusban újíttatta fel zalánpataki falusi házait.

A vendéglátó gróf szerint a látogatások emberi vonatkozásai is rendkívül fontosak a herceg számára, ezeket azonban nem tudja tükrözni a sajtó, hiszen az újságírók megjelenésükkel akaratlanul is befolyásolják a történéseket. "Amikor nincsenek ott a kamerák, a herceg úgy tud sétálni a falusi utcákon, mint bárki más. Idén először mondta: milyen jó érzés számára, hogy Miklósvár és Zalánpatak közösségének a részévé válhat" - idézte fel Kálnoky Tibor.
A gróf elmondta, a zalánpataki falusi házak Károly herceg egyedüli Anglián kívüli személyes birtokai. Míg a trónörökös megélhetését biztosító Cornwall hercegség Vilmos hercegre száll, ha Károly herceg trónra lép, a zalánpataki falusi házak mindig is az ő tulajdonában maradnak.

Zalánpatakon egyébként az elzártság is nyugodt környezetet biztosít a trónörökösnek. Amint a falut is magába foglaló Málnás község polgármestere, Kasléder József az MTI-nek elmondta, a mintegy 120 lakost számláló színmagyar település csak földúton közelíthető meg, és területén hálózati lefedettség hiányában a mobiltelefonok sem működnek.
A polgármester elmesélte, hogy vasárnap este maga is találkozott a herceggel, akit a község gondjairól tájékoztatott. Kasléder József azt tartotta a legnagyobb gondnak, hogy Zalánpatakot zömében hetven év fölötti öregek lakják, a fiatalok nem találnak munkát a településen.

"Ilyenkor ránk irányul a figyelem, de aztán elmegy a herceg, és nem foglalkoznak már velünk, pedig hát azok az értékek, amelyekért Károly herceg is felkeres bennünket, itt maradnak" - összegezte Kasléder József polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: