2014-02-18 12:06:02• hírek • MTI

Manchesteri rangadóval indul a nyolcaddöntő

Az egyik legnagyobb rangadóval, a City és a spanyol bajnoki címvédő Barcelona manchesteri mérkőzésével kezdődik meg kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájanyolcaddöntője, a kieséses szakasz első köre.

A párharc keddi első összecsapását mindkét együttes jó formában várja: a manchesteri csapat szombaton az FA Kupában egyik legnagyobb riválisát, a Chelsea-t győzte le 2-0-ra, míg a katalánok a Rayo Vallecano elleni könnyed 6-0-s bajnoki sikerrel hangolódtak a mindkét klub számára nagyon fontos BL-meccsre.

Az elmúlt években a City a BL-ben rendre leszerepelt, a Barcelona ugyanakkor a legutóbbi hat szezonban mindig legalább az elődöntőig jutott. Ez alapján a spanyolok tűnnek esélyesebbnek, ugyanakkor a manchesteri gárda Manuel Pellegrini vezetőedző irányításával az őszi csoportkörben bizonyította, ezúttal komolyan kell számolni vele.

Csupán egyszer kapott ki, s akkor is csak a címvédő Bayern Münchentől, melyet aztán a decemberi utolsó fordulóban idegenben legyőzött.

A két trénernek jelen állás szerint az összeállításnál nem kell komoly hiányzóval számolnia. A Citynél a hétvégén ismét pályára léphetett Samir Nasri, míg a Barcelonában Neymar tért vissza szombaton hosszabb sérülés után a pályára.

A nap másik összecsapását Leverkusenben rendezik, ahol a francia sztárcsapat, a Paris Saint-Germain vendégeskedik. A Bayer a második helyen áll a német Bundesligában, mégis előzetesen egyértelműen a Zlatan Ibrahimovic fémjelezte PSG tűnik a párharc esélyesének.

A hétvégi bajnoki fordulóban látottak szintén a párizsiak esélyeit erősítették meg, mivel a PSG könnyedén, 4-0-ra verte a Valenciennes-t, míg a Leverekusen nagy csatában 2-1-re kikapott hazai pályán Szalai Ádám együttesétől, a szintén BL-nyolcaddöntős Schalke 04-től.

A Bayer-PSG mérkőzést Kassai Viktor vezeti, akinek munkáját Ring György, Tóth Vencel, Bognár Tamás, valamint Fábián Mihály segíti majd. A tartalék játékvezető Kispál Róbert lesz.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő:
Manchester City – Barcelona 21.45 Sport1.hu, DigiSport1.ro, Dolce1
Leverkusen – Paris St.Germain 21.45 DigiSport1.hu, TVR1, DigiSport2.ro, Dolce2

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: