2013-08-08 13:51:42• hírek • Szatmár.ro

Nem csalás, nem ámítás - Szatmárra jön a Tankcsapda

Tankcsapda. Ez a név már önmagában eladná magát, s mérget vehetnének rá a rajongók, hogy olyan bulit kapnak a Partiumi Magyar Napokon, hogy másra szinte szükség sem lenne ahhoz, hogy még télen is ezt emlegessék.

Magyarország egyik legkomolyabb együtteséről van szó, amely egyben a legnépszerűbb rockbanda is. Nem csoda tehát, ha a szatmári rajongók szívesen veszik, ha élőben adnak nagykoncertet. A rekedtes hangszín, és a sztárallűrök hiánya, no meg a minden mással összehasonlíthatatlan, nem csak púderként használt Rock n'Roll életérzés áthatja a zenekart, védjegyükként szolgál. Szükség lesz a hangosítók szakértelmére, hiszen ezt nem csak a színpad előtt kell majd tudni élvezni, hanem hátrébb is, hiszen minden bizonnyal megtöltik Szatmárnémeti új főterét augusztus 23-án 20 órától a megyei és a szomszédos megyékből - köztük Magyarországról már bejelentkező - rajongók. A több évtizedes pályafutásuk alatt számos olyan dal született, amelyet azok is ismernek, akik nem kimondottan a zenekar rajongói, s biztosak lehetünk benne, hogy az ismert és az ismertebb dalokat olyan kombinációban adják elő, hogy a koncert az elejétől a végéig fogvatartja majd közönségét.

Aki a kétórás koncert után még mindig úgy érzi, hogy nem kapott eleget a Partiumi Magyar Napoktól, azok a Kossuth kertben, immáron sokkal lágyabb zenére, de a Retromániával utcabálozhatnak egyet levezetésképpen 22 óra 30 perctől, vagy rögtön a koncert után 22 órától, szintén a Kossuth kertben, a Nagysátorban hallgathatja meg a stand up comedy legújabb gyöngyszemeit Székely Zsolt és Kun Zsolt, a VII. illetőleg a VIII. Erdélyi humorfeszt különdíjasainak, valamint Szikra László, a Frizbi stand up comedy bajnokság döntősének előadásában.

S ha már humor, akkor abból jut későbbre is, hiszen augusztus 24-én, szombaton, szintén a nagysátorban 22 órától hallhatóak ismét a közvetlen poénok ismerői, a stand uposok. A szatmárnémetiek közül Sugár lép színpadra, s műsorvezetője is az estnek, de mellette helyet kap a VI. Erdélyi Humorfesztivál győztese, a marosvásárhleyi Ősz Ferenc, valamint a szatmáriak által jól ismert és igencsak kedvelt Maksa Zoltán, a Magyar Rádiókabaré oszlopos tagja.

S azok listája, akik nélkül nem jöhetne létre a PMN:

Kiemelt támogatók: Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány

Arany fokozatú támogatók: Tarr Beton, Babytrend, Barta Ati, Autonet, No Pardon Pub

Ezüst fokozatú támogatók: Farmacenter, CBA, Nyírbátori Sárkányfürdő,  Silcomprest, Ferys Invest, Metamob, Kreativ, Inovativ, Kauftherm, Solarex, Secondtex, 2X2 Club, Panatek, Salvator, Transpink, Mindig Friss, Clinica Korall

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: