2019-08-07 09:22:22• hírek • Bede Emőke

Makacskodó cég miatt késik a szatmári szeméttelep bezárása

Amint arról kedden beszámoltunk, Szatmárnémetiben tett szakmai látogatást Gratiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, és arra kereste többek között a választ, miért nem történt még előrelépés a Udvari úton található, nem EU-s előírásoknak megfelelő szemétlerakó végleges lezárásának ügyében.

A szaktárca vezetője szerint a hulladéktelep lezárását megcélzó projektnek már évekkel ezelőtt le kellett volna zárulnia, annál is inkább, mivel a minisztérium ehhez kellő támogatást is nyújtott, azonban eddig a pillanatig konkrét előrelépések nem történtek. Gavrilescu elmondta, a minisztérium értetlenül áll a közbeszerzési eljárásból nyertesen kikerülő cég által generált patthelyzet előtt, épp ezért a Szatmár Megyei Tanács közleményben mutatta be, miként is áll jelenleg a helyzet.


A megyei tanács beszámolója szerint a projekt megvalósításához szükséges pénzösszeg 75 százalékát a Környezetvédelmi Minisztérium biztosította, a fennmaradó részt pedig saját forrásokból finanszírozták. A Máramaros Megyei Törvényszék döntése értelmében a bezárási folyamat műszaki tervének elkészítése és maga a kivitelezés is a Joint Venture Satu Mare Ecosoil – Geiger – Unio konzorcium feladata lett volna, ám a szerződés 2009-es megkötése után előbbi két tag kilépett a társulásból, egyedüli kivitelezőként csak a nagybányai UNIO S. A. maradt.

 

A beruházás részeként már megépítették a szamosdobi ökológiukus hulladéklerakót, illetve bezárták a nagykárolyi, a tasnádi és az avasfelsőfalui szeméttelepet is, azaz már csak a Szatmárnémetiben, az Udvari úton található lerakó maradt hátra. Annak ellenére, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium és a Szatmár Megyei Tanács elegendő pénzt folyósított a munkálatok befejezésére, 2015 végére csupán a feladat 37,7 százalékát sikerült teljesítenie az ezzel megbízott cégnek – áll a megyei tanács közleményében.

 

A munkálatokban azóta nem sok előrehaladás történt, az idő közben csődközeli állapotba kerülő cég pedig további pénzösszegeket követel. Noha Romániában minden erre vonatkozó kérésüket visszautasították, és arra kötelezték őket, hogy folytassák a munkát, az UNIO nem volt elégedett a döntéssel, és magasabb szintre terelte az ügyet. A dosszié jelenleg a Párizsi Nemzetközi Döntőbíróság asztalán van, azaz a feleknek még várniuk kell egy ideig az ítéletre. Gratiela Gavrilescu szaktárcavezető szerint legjobb az volna, ha a Szatmár Megyei Tanács felbontaná végre a projektet folyamatosan elgáncsoló céggel kötött szerződést.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: