2008-11-19 13:10:43• hírek • Parajdi Andrea

Májusra felújítják a medencéket

Szerdán írta alá a város és a licitet nyert cég a strand koncesszióba adásáról szóló szerződést. A beruházó azt ígéri, a következő strandszezonra felújítja a jelenlegi medencéket.

Negyvenkilenc éven át fogja működtetni, felújítani, kibővíteni és karbantartani az SC. Beny Alex SRL a szatmárnémeti strandot. A befektetőnek a strand közvetlen közelében körülbelül három hektár területe van, a koncessziós szerződéssel immár tíz hektár terület került az irányítása alá, amelyen egy hatalmas üdülőövezetet alakíthat ki.

A befektető felvállalta azt, hogy egy viszonylag rövid időszakban négy-öt éven belül, hat millió eurót fog befektetni a strandba. Elképzelései szerint élményparkot, gyógyfürdőt és wellnessközpontot hozna létre, egyszóval egy olyan üdülőövezetet, ahol minden adott a kikapcsolódásra, és amely turisztikai szempontból is rendkívül vonzó lehet.

-Ezt a beruházást soha nem tudta volna a Szatmárnémeti Önkormányzat megfinanszírozni, egyszerűen nem lett volna annyi kerete, hogy minőségi szolgáltatásokkal, európai színvonalú szinten működtesse a strandot. Bízunk benne, hogy a befektető cég ígéretei szerint valósítja meg az elképzeléseket, és a májusi strandszezonig rendbe teszi a jelenlegi úszómedencéket, valamint hozzálát a termál hotel korszerűsítési munkálataihoz is - fejtette ki Kereskényi Gábor alpolgármester.

Kereskényi arról is beszámolt, hogy a strand jelenlegi alkalmazottai nem válnak munkanélkülivé, hanem átkerülnek a piacokhoz. Öt éven belül a strandnak akár száz fős személyzetre is szüksége lehet, ahol szakképzett gyógytornászok, úszómesterek, masszőrök is el tudnak majd helyezkedni.

Szatmárnémeti strand

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: