2014-04-29 11:59:49• hírek • Szatmár.ro

Májusi szerenád a Reménység Központban

Ápolják a hagyományokat az idősek: kedden májusi szerenáddal köszöntötték a hölgyeket.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által működtetett Reménység Központban nem hagyják veszni a hagyományokat, a húsvétról, a karácsonyról, a farsangról, a szüretről és számos egyéb fontos eseményről is megemlékeznek, felelevenítve a népszokásokat.

Nem történt ez másképp kedden sem: ekkor a központba járó idősek májusfát állítottak, majd 10 órakor a férfiak csapatba verődtek, s az épület minden ablakánál szerenádot adtak a hölgyeknek. Román és magyar dalok és nóták hangzottak el harmónikás kísérettel, a hölgyek pedig orgona-virágot dobtak a számukra legszimpatikusabb szerenádozónak.

Ezt követően sor került a születésnaposok köszöntésére: 14-klubtag ünnepli áprilisban és 13 májusban a születése napját. A rendezvényt a szintén hagyományos májusi bál zárta tánccal és sok nevetéssel.

A Reménység Központ egyébként immár 21 éve működik a Caritas égisze alatt. Az intézmény célja, hogy segítse az idősök számára az egyhangú hétköznapokat színesebbé tenni. A központban a napi sajtó elolvasása mellett lehetőség van különféle szórakozási lehetőségekkel, társasjátékokkal és ismerkedéssel eltölteni az időt.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: