2013-04-25 13:33:48• hírek • Szatmár.ro

Május eleji templombúcsúk

Május első napjaiban a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hat pontján tartanak búcsút.

„Szent József a munkás" ünnepe lesz május elsején. József Dávid házából származik, Szűz Mária férje és Jézus nevelőapja, a Szent Család feje. Ünnepét 1955. május 1-én rendelte el XII. Piusz pápa. A Szatmári Egyházmegyében Halmi és Pusztadaróc templomainak titulusa „Szent József a munkás". Ennek megfelelően Halmiban az ünnep napján, tizenegy órától tartanak búcsúmisét Ft. Jakab Norbert, a szatmárnémeti Szent Antal egyházközösség i.h. lelkészének szentbeszédével. Pusztadarócon ugyanazon a napon, szintén 11 órától Ft. Vojtku László kökényesdi plébános ünnepi szónoklatával lesz a búcsúmise.

Május 3-án, Szent Kereszt Megtalálása ünnepén emlékezünk meg az eseményről, amikor 320 szeptember 14-én, Nagy Konstantin császár édesanyja, a később szentté avatott Ilona kezdeményezésére kiásták a három keresztet a Kálvária földjéből. A legenda szerint a Pilátus által készíttetett INRI tábla külön került elő, ezért, hogy eldöntsék: melyik Krisztus keresztje, Makárius jeruzsálemi püspök mindhármat hozzáérintette egy halálos beteg asszonyhoz. Az egyiktől az asszony meggyógyult, így azt elfogadták a Megváltó keresztjeként. „Szent Kereszt Megtalálása" a csanálosi és az irinyi templom titulusa. Csanáloson az ünnep napján, pénteken reggel fél kilenctől Ft. Seffer Dániel, a Kalazanci Szent József Líceum spirituálisa mutatja be a legszentebb áldozatot, míg 11 órától, a nagymisét Ft. Reszler Mihály nagykárolyi főesperes celebrálja és Ft. Seffer Dániel mond szentbeszédet. Irinyben május 5-én vasárnap délután egy órától tartják a búcsúmisét.

Május 4-én Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepe lesz. Flórián tradicionális katonai családból származott. A 3. század második felében élt, ekkor vette fel a keresztény hitet. Diocletianus császár uralma alatt, 303-ban újra kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián tudomást szerzett arról, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) fogságba ejtettek 40 keresztényt, a foglyok segítségére sietett. A városba érkezés előtt nyíltan megvallotta keresztény mivoltát, ezért elfogták és bíróság elé állították. Egykori katonatársai vitték a bíró elé. Büntetésként megbotozták, majd arra ítélték, hogy kővel a nyakában az Enns-be dobják. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre: az Enns hídjáról taszították le Flóriánt.

A Szatmári Egyházmegyében a szakaszi templom és a mezőfényi kápolna titulusa Szent Flórián. Szakaszon a búcsút az ünnep napján, szombaton tizenegy órától tartják Ft. Jakab Norbert szentbeszédével, míg a mezőfényi kápolnában ugyanazon a napon este fél nyolc órától lesz az ünnepi szentmise.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: